Tökéletlen

 Egy fotós csajszival beszélgettem nemrég, aki azt mondta: egyre jobban kedveli a közhelyeket. Én meg arra gondoltam, hogy én meg egyre jobban szeretem a paradoxonokat. A paradoxonok nélkül talán nem is lenne értelme végigélni az életünket, harmincéves korunkra mindent láttunk volna, és ami a legrosszabb: előre is.

A túlszabályozott rendszerekre mondják, hogy ha minden szabályt betartunk, működésképtelenné válnak. Olyan fura ez az egész ősz, minden olyan rohadtul nehezen, de mégiscsak megy, minden meglesz az utolsó pillanatban. Mindig valami emberi gesztus az, ami kibillenti a szekeret a sárból, valaki kicsit túllépi a hatáskörét, ellentart a nehezkedési erőnek. Van ebben valami nagyon szép és vígasztaló. Foszlányokban még fellelhető a szolidaritás. Saját bőrömön is tapasztalom, de most ettől kicsit eltávolodva egy képet osztok itt meg, amibe ma reggel szaladtam bele: 

Na, ilyenekért érdemes felkelni. Biztos más is, én egyre nyűgösebb vagyok és jólesik egy-egy emberi gesztust látni. Persze még jobb lenne, ha értelmesen szabályozott keretek között élhetnék, ahol teljesjogú állampolgárnak érezhetném magamat. És még ne sírjon a szám, hogy szépen mondjam. Nem is kenyerem a panaszkodás, meghagyom másoknak, csak magamban morcogok. 

Érdekes, hogy a nyűgösködés közepette néha hogy le tud lazítani egy kis lo-fi hangzás. Hogy ennek is mekkora keletje lett: hogy ugrottak rá a high end világa által kinyalt fülű népek erre a kicsit karcos, pattogólemezes, rafináltan és hivalkodóan tökéletlen, analógos jellegű hangzásvilágra. Pedig sok hasonló van, érdemes kicsit keresgélni. Talán készítek egy kicsit változatosabb lazulós válogatást magamnak egyszer. Hogy az én korosztályomban miféle sárgazsigulis-szotyis nosztalgiát ébreszthetett, azt tökéletesen megértem, de mit jelenthet ez egy olyan generációnak, akik már eleve ebben a digitális vilgában nevelkedtek fel? És ők is értik, érzik és szeretik. Kíváncsi lennék, hogy a bakelitlemez túléléséhez és újbóli divatossá válásához mennyit tettek éppen a dj-k, az olcsó, de megbízható lemezjátszók, a sokak számára feleslegessé váló hanglemezek. Érdekes lenne a zenei kereslet-kínálat dinamikáját kielemezni. Itt egy jólismert szám:

Kézjelek

 - Hogy tetszett az énekóra?

- Hát, nem lesz a  kedvencem. Olyan hülyén érzem magam, mikor egy csomó felnőtt emberrel énekelgetjük a csipcsipcsókát, aztán el is szolmizáljuk, na meg persze el is furulyázzuk.

- Aha, akkor te tudni fogod a Kodály-féle kézjeleket és tudsz kommunikálni az ufókkal.

- Igen. Meglátják a tökéletes fejformámat, benne a koponyámat, amit a bálnahangokkal akartál kilőni az űrbe annakidején, ha meghalok. Lehet, el is visznek magukkal és tiéd az egész lakás. 

- Azon gondolkozom mi tart tovább, a válás vagy az eltűntté nyilvánítás, hogy tisztázhatnám a helyzetemet a leggyorsabban? 

- Szerintem a válás gyorsabb. Meg milyen jól nézne ki, ha leülsz kávézni valakivel és megkérdezné az illető, mi van a volt feleségeddel? Hát, őt elvitték az ufók. 

- De már folyamatban van az eltűntté nyilvánítás!

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt

 De jó könyvet olvastam megint. ( Köszi, Tünde a facebookon a posztot.) Nagyon szeretem a kortárs irodalmat (is), ez meg kifejezetten friss témájú. A "Szükségnapló" alcímet viseli, de karanténnaplóként is emlegetik a méltató cikkek. És erről is szól, meg arról, hogy az illúzióink, a virtuális valóság, bakancslisták hogyan feledtetik el velünk, teszik zárójelbe a valóságos életünket. Most szándékosan egy olyan fejezetet idézek ide, ami éppen nem érzelmileg érintett meg nagyon (mert ilyen is sok volt), hanem egyszerűen csak úgy jó, ahogy van. Úgyis az Olvasóról szól, tehát mindannyiunkról.

"Mindenki rá mos, mindenki rá főz, mindenki rá vár. Ebben a szövegben mindenki arra mos, arra főz és arra vár, aki olvassa. Senki nem akar kimaradni a könyvből, úgy nézni a könyvben zajló eseményeket, ahogyan egy természetbúvár vizsgálja a kutatása tárgyát, s mindegy, hogy az egy mikroszkópon keresztül észlelhető lény vagy egy aranyos állatka, a gyerekek kedvence, amely állatka olyan szépen beszél a rajzfilmekben, ahogy a gyerekek szoktak, mert a gyerekek, gondolják a rajzfilmek készítői, így tudnak azonosulni egy fontos szereplővel, s megélni élményszerűen azt, ami történik, akár kalandokról, akár érzelmekről van szó. Nem, a könyvet senki nem akarja úgy olvasni, mintha egy ismeretterjesztő előadás lenne az ott szereplő férfiakról és nőkről, az olvasó magát szeretné olvasni. Csak annyiban szeretne reflektív lenni, amennyiben még benne maradhat az azonosságban, amennyiben meg tudja őrizni a naiv belefeledkezést az olvasásba. a gondolkodó olvasás nincs llentétben a belefeledkező olvasással, csak az irodalomelmélet rajongói hiszik azt, hogy aki belefeledkező olvasó, az egyben hülye is, hisz mit tud az a szerkezetről meg a nyelvről. a belefeledkező olvasó gondolkodó olvasó, aki a maga tapasztalati mérlegén a saját sorsán méri a hitelességet, s könnyen rajtaveszt az a szöveg, amely elkápráztatja ugyan a szakembert a különleges megoldásokkal, ám elvérzikaz olvasó hitelügyi elvárásain. Azért olvasunk, mert át akarjuk élni, méghozzá a legmélyebb érzéseinket is csatasorba állítva azt, ami a szövegben történik. A könyv soha nem egypólusú ajánlat, amire ha nem tudsz rácsatlakozni, elvesztél, ahogyan az olvasó sem egypólusú. Mű és olvasó a befogadás széles spektrumán képes mozogni, a szöveg értelmezési tarománya rendkívül flexibilis, miként az olvasó is flexibilis. Amíg nem bukkan csalásra, benne marad a teremtett térben. Nem baj, ha kés forog benne, nem baj, ha eret vág rajta, csak ne hazudjon. Anyegin nekem főz, Bovaryné nekem főz, Anna Karenina nekem főz, Miskin herceg nekem főz, Jozef K. nekem főz, Leopold Bloom nekem főz és nekem is mos. Vasalni nem kell, megszoktam már, hogy vasalatlan ruhában járok, vasalatlanban és kopottban, épp annyira kopottban, amiben még jól érzem magam."

L'Arpeggiata, Christina Pluhar: Orfeo Chamán

 Megint egy meglepetés, ami ráadásul ma vígaszként is szolgált valakinek. 

Buika

 Én már azt sem tudom, hogyan botlottam ebbe a lemezbe, illetve ebbe az előadóba, de az valami egészen fantasztikus, ahogy a flamencot és a jazzt ötvözi, imádom.