Újabban angolórákra járok, bizony. Már jelentős késésben vagyok persze ahhoz képest, hogy 2,5 évesek az ikrek, de valahogy mindig volt bennem egy bizonytalanság, halogattam sokáig es nem véletlenül. Nagyon nehezen áll rá az agyam, a beszéd meg...hát egyelőre tragikomikus.
Igaz, hogy 100 órás nyelvtafolyamon már résztvettem 5 éve, de akkor az innen-onnan felszedegetett szókincs birtokában marhára menőnek éreztem magam és félvállról vettem az egészet. Nem kellett volna, mert így szinte nyom nélkül suhant el felettem ez az élmény, semmit nem tanultam. Ezért most a középhaladó csoportba jelentkeztem. Először nem vettek fel, de a szerencsés bejutók közül valaki eltörte a lábát, így kerültem be én a csoportba.
Persze vért izzadok, főleg a mi a hallás utáni szövegértést illeti, de szép lassan kezdem kapisgálni az egyszerűbb igeidőket és lenyűgöznek a nyelvi finomságok, a rendhagyó igék, idiómák és mennyi minden van még! Csak egy hasonlóan nehézfejű nebuló értené, micsoda gyönyör összerakni egy saját mondatot végre helyesen. Nem egyszerűen praktikus, hanem csodás, felszabadító érzés, mintha kinyílna előttem a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése