Aranybarna

Régebben, ha nagyon elegem volt a családból, felpattantam a bringára és kibicikliztem a temetőbe. Az Új köztemető egyébként is olyan nagy, hogy sokan autóval járnak ki, nem keltett feltűnést egy bicikliző nő. Mire kitekeregtem magam a csendben, elszállt a gőz és újult erővel mehettem haza. Időközben a család szép lassan elszállingózott, de én továbbra is szívesen látogatok ki a temetőbe főleg ilyenkor, még a halottak napi nyüzsgés előtt. Az ősz az összes színével itt pompázik ebben a kicsit parkosított, kicsit elvadult helyen, egyszerűen gyönyörű. Hamar le is térek a takarosan felsepert főutakról: ami nekem kell, az a mellékutakon található. Ahogy a harsogó aranyban lépkedek, hagyom, hogy átjárjon ez a sok szépség, bőség és őszi illat. 

Érdekes ez a sírköves szakma egyébként, bár időnként fura műveket terem. Cizellált és érzelmes sorok, zokogó angyalok között ilyesmikre bukkan az ember:

...én tényleg nem láttam rögtön, hogy ezek döglött galambok, a helyükre akartam tenni őket, de oda voltak rögzítve. 

Volt még sok meglepő ötlet és búcsú az elhunytaktól. Ez pl. olyan egyszerű, mint egy graffiti, csak aranybetűkkel:

Mindig nézegetem a házaspárok elhalálozási idejét. Meglepően kevesen haltak meg ugyanabban az évben, a legtöbb sírfelirat többéves, sőt több évtizedes túlélésekről tanúskodik. Nem tudom, milyen lehet az. 

Vagy az a parcella, ahol az apácákat temették el egyforma sírkövek alá, bizarr módon a halálozási idejük szerint. Végignézve egy-egy soron az embernek olyan érzése támad, mintha valami pestisjárvány áldozatainak a síremlékébe botlott volna. Rögtön törni is kezdtem a fejem: mi is volt 1981-ben...?

De volt sok szép és kedves síremlék is. És humoros is. Nekem a legjobban az a sírkő tetszett, amin ez a felirat állt: XY és XX élt ettől eddig. És még ennyi: Viszontlátásra.