Vannak ilyen visszatérő mániáim, mint a masszázs. Mindig elhatározom, megmagyarázom, elhiszem, sőt el is hitetem, hogy nem érdekel, nem csinálom, nem éri meg, mi a francnak vágtam én bele, kidobott pénz, stb. Aztán jön valaki, látom rajta, hogy problémás lesz, ezerrel szól a vészcsengő a fejemben, hogy hagyjam, mert úgyse tudok rajta segíteni, úgyis elégedetlen lesz, lepattintom. Aztán azon veszem észre magam, hogy a hétvégi nyugis időmben, a szaunában és a medencében is rajta gondolkozom. A problémáján. És a problémája nyomán két hossz között a medence peremére könyökölve megszületik bennem egy álom. Felépül egy légvár, de nem is akármilyen, hanem egy vállalható, sőt: igazán frankó.
Én, mint egy konok kis bulldog, belekapaszkodom ebbe az álomba és akkor kiderül, hogy be van zárva előttem az az ajtó valószínűleg örökre ahol azokat a téglákat őrzik, amikből felépíthettem volna annak a légvárnak a hasonmását a való világban. Pedig készen állok arra, hogy sok munkával, szépen, téglánként megalkossam. Ha tényleg a Jóisten helyezi a szép terveket a szívünkbe és nem csak az én fantáziálgatásom volt ez az egész, akkor lesz egy repedés, egy ici-pici rés azon a falon és nekem ennyi elég is...Legyen meg a Te akaratod!
2 megjegyzés:
Ha igazán mélyről jön akkor menni fog.A vágy megcselekszi magát.
Remélem, még az én életemben ;)
Megjegyzés küldése