Volt egyszer egy Hollywood

Úgy alakult, hogy most egészen közel a bemutatóhoz sikerült megnéznünk az új Tarantino-filmet. Nem szeretnék spoilerezni, csak annyit mondhatok: méltán nagy a lelkendezés a film körül! Leonardo di Caprio valami fergetegeset játszott. Pár éve sikerült kitörnie a szépfiú szerepből és remek színészi alakitásokat nyújt. Jót tett neki a kor: csúnya lett es izgalmas. Brad Pitt persze megkímélt, szép és fanyarkásan vicces. Nagyon jók voltak együtt.
Hosszú volt, 2,5 óra! De tele sok-sok emlékezetes jelenettel, poénnal. Lefekvéskor is hangosan felnevettem a Bruce Lee-s jeleneten. De közben végigszorongtam, ahogy közeledtünk a bestiálisan kegyetlen végkifejlethez, ami már történelem. Mesteri volt, minden perce.
A film maga a mozi és a valóság viszonyáról szól. Olyan érzésem van tőle, mint a hosszú szerelmi házasságok túlélőinek vallomásaikor: kicsit édes, kicsit fanyarkás sok öniróniával. Imádtam. És kicsit válaszol is aTarantinot ért örökös kritikákra, amit a sok hentelés miatt kap: nézzetek már körül... Bárcsak annyira lenne kegyetlen az Élet, mint a mozi!