Mikor picik voltak a gyerekek és néha éjszakánként nem lehetett őket megnyugtatni, volt egy végső mágiám, ami sokszor bevált: egy nagyon puha, bolyhos takarót képzeltem kettőnk köré. Ettől mindketten megnyugodtunk és megadatott némi alvás.
Akiket szeretünk, azok köré ösztönösen egy védőburkot szeretnénk varázsolni.
Magamat soha nem féltettem igazán: egy-egy pillanatra jutott csak eszembe, hogy bármitől is komoly bajom lehetne. Mindig Isten tenyerén éreztem magam. Egyvalamitől félek csak: attól, hogy úgy halok meg, hogy nem használtam ki a képességeimet, a lehetőségeimet. Mi van, ha úgy megyek ki ebből a világból, mint aki itt se volt. Nem úgy, hogy rám emlékeznek sokan, nagy ember lettem, hanem hogy én nem tapasztaltam, tanultam, szerettem eleget. Ettől kiver a víz.
Aztán lehet, hogy felesleges para. Ha a Mátrixban élünk, a világ csak illúzió és mi az ágyunkon forgolódva csak alszunk, akkor vegülis nem mindegy, hogy csak megnézzük, elolvassuk vagy "átéljük" az életet? Egyik se helyes, csak annak van jelentősége, hogy mi hogy érezzük magunkat. Mondjuk így: jobban szeretem azt hinni, hogy ott voltam, átéltem.
Akiket szeretünk, azok köré ösztönösen egy védőburkot szeretnénk varázsolni.
Magamat soha nem féltettem igazán: egy-egy pillanatra jutott csak eszembe, hogy bármitől is komoly bajom lehetne. Mindig Isten tenyerén éreztem magam. Egyvalamitől félek csak: attól, hogy úgy halok meg, hogy nem használtam ki a képességeimet, a lehetőségeimet. Mi van, ha úgy megyek ki ebből a világból, mint aki itt se volt. Nem úgy, hogy rám emlékeznek sokan, nagy ember lettem, hanem hogy én nem tapasztaltam, tanultam, szerettem eleget. Ettől kiver a víz.
Aztán lehet, hogy felesleges para. Ha a Mátrixban élünk, a világ csak illúzió és mi az ágyunkon forgolódva csak alszunk, akkor vegülis nem mindegy, hogy csak megnézzük, elolvassuk vagy "átéljük" az életet? Egyik se helyes, csak annak van jelentősége, hogy mi hogy érezzük magunkat. Mondjuk így: jobban szeretem azt hinni, hogy ott voltam, átéltem.
5 megjegyzés:
Aki kivetítette a talentumos példázatra a tehetség kihasználását azt szívesen kupán csapnám egy talentummal.
Azokat szeretni akikkel összekapcsolódott(fonódott) a sorsunk az más történet.Erre kellett volna inkább nevelni minket meg nekünk is a gyerekeinket.Talán még nem késő.
Én a fekete sálamba burkolózom éjjel-nappal :)
Martin Buber azt írja, hogy a magzat még ismeri a teljességet az anyaméhben, de születéskor elfelejti.Utána nem az anyaöl melege után vágyunk vissza, hanem egy magasabb rendű szellemi összekapcsolódásra, Én-Te viszonyra.
Szerintem nagyonis érvényes a tehetségre a talentumos példázat. Inkább ott hibádzik a dolog, mikor a tehetség kiaknázasát mindennél fontosabbnak tartják. Az őrültség.
Ma este rájöttem, mitől féltem még magamat: este gyorsan magamrakaptam egy trikót meg egy shortot, ami jött, de nem illettek össze. Első gondolat: nem mindegy? Úgyse látja senki. A második: és ha éjszaka meghalok és ebben találnak meg? Elszörnyedtem és átöltöztem. A haláltól nem félek, mert az úgyis mindenképpen eljön. Abszolút nem tekintem sorscsapásnak, nem baj. Sokat nem lehet ellene tenni, max, késleltetni. De ez a pizsi! Ez elég gáz lenne.
A tehetségre azért nem érvényes a talentumos példázat, mert a körülményektől legalább annyira függ, hogy mi lesz a tehetségből, mint akié az adottság.Az a lényeg, hogy a szeretetünket ki tudjuk mutatni, ez a tehetség lényege, nem a produkció.Nagyon káros ráhúzni a tehetségre ezt a példázatot.
kb. 900 féle halált különböztet meg a kabbala.A tiéd a 901-ik,a béna pizsis :D
Megjegyzés küldése