Anyu megint elutazik 6 hétre Izraelbe önkénteskedni, előtte még felugrott hozzánk egy gyors találkozóra. Bárcsak lenne valami módja, hogy leszoktassam az örökös bűnbánatról. Szívszaggató, ahogy szégyenkezik időnként, mintha olyan rossz anya lett volna. Mi értelme ennek ennyi év után?. A válás, költözés utáni évek teljesen paradicsomi időszakként élnek az emlékezetemben: Anyu nagyon klassz volt, nagy szeretetben éltünk együtt hármasban, hatalmas meseolvasó estek voltak, diavetítések, tejbegríz. Mi kell egy négyévesnek? Végre megszűnt az örökös balhé. Bennem semmi traumát nem okozott a válás, sokáig hálás voltam érte. A nagy csóróság ellenére életem legszebb időszakaként él bennem ez a pár év. Csak utána romlott el lassan. Szörnyű volt ez a folyamatos befeszülés mindenen. El se tudom képzelni, milyen lehet egy kisvárosban nagyon fiatalon, egyedülálló anyaként nevelni három gyereket egy nagy pofáraesés után. Sokszor elképzelem, mi lett volna, ha nem tér meg 12 éves koromban, persze nincs megfejtés. Nem biztos, hogy jobb lett volna. Nem biztos, hogy rosszabb lett volna.
Azt világosan tudom, mire lett volna szükségem: hogy kicsit lazuljunk, engedjük el magunkat és szeressük egymást. Ötödikes koromban jött hozzánk egy lány, gyorsan barátságba keveredtünk. Szintén hárman voltak testvérek, három lány, az anyjuk éppen a negyedik testvérükkel volt terhes. A négy gyereknek négy apja volt, most éppen egy tizenévvel fiatalabb élettárssal élt együtt a család. De számomra maga volt a döbbenet minden téren. Addig azt hittem, lehetetlen, hogy egy csonka család működhessen, ez meg aztán minden volt, csak nem szabályszerű. Abban a családban volt szeretet. Nem mézes-mázoskodás, apró gesztusokból, pici összebújásokból, érintésekből lehetett látni, hogy összetartoznak. Nálunk erre alig volt mód addigra már, Anyu minden energiáját felemésztette, ahogy egyedül gürcölt, mindent egyedül oldott meg.
De ennek az évtizedekig elhúzódó szégyennek semmi oka. Lejárt a szavatossága. Útban van. Visszahúz. Közénk áll. Remélem egyszer elhiszi, ha ezredszerre mondom: spongyát rá, lépjünk tovább.
3 megjegyzés:
Ámen
Máté Gábor könyve(Szétszórt elmék) azért tetszik, mert a lelkiismeret furdalást üzemanyagként felhasználja a helyrehozatalra.Önmagában visszatartó erő, nem enged fejlődni.
Talán egy jó gyásznak meg kellett volna előznie a megtérést, de nem volt abban a lelkiállapotban akkoriban.És segítsége sem volt hozzá.
Se ideje, se háttere, se energiája.
Megjegyzés küldése