Hidegháború - Akit az Isten neked szán, azt még az ördög is utánad tolja talicskán

Mivel Dóriék ma ünneplik a 3 hónapfordulójukat, Zsófi sincs otthon, az apjuk meg dolgozik, finoman rákérdezett, hogy hol szeretném tölteni a vasárnapot. Rögtön tudtam, hogy moziba szeretnék menni. Nincs mit tenni: így álltak együtt a csillagok. 

A film. Mikor legutóbb moziban voltunk, egy szórólapon ezzel a jelzővel illették: klisémentes szerelmesfilm. Hm. Ez jól eltalált szlogen volt, nekem is rögtön szöget ütött a fejembe: ezt érdemes lenne gyorsan megnézni.

A szerelmes filmekkel az a gond, hogy mindegyik A SZERELMESFILM akar lenni. Ezért pakolják  dugig tele panelekkel, hogy mindenki felfedezzen benne valamit, amilyen szerinte a szerelem. Ennek aztán az a hatása, hogy ezek a panelek vannak számonkérve az Életen. Minden történjen úgy, ahogy a forgatókönyvben meg volt írva. Én is láttam, te is láttad: ott az etalon.

A történet tipikus kelet-európai: az ötvenes évek elején egy népzenei projekt vezetője (Wiktor) és egy énekeslány (Zula) egymásba szeret. A férfi egy berlini fellépéskor disszidál, a nő Lengyelországban marad. A nő hozzámegy egy olaszhoz, hogy legálisan utazhasson Európában, kisvártatva  Wiktor karjaiban köt ki és innentől kezdve az egész kapcsolatuk vonzások és taszítások sorozatává válik. Soha nem tudnak elszakadni egymástól, minden veszélyen át követik a másikat, de együttélni sem sikerül. Lengyelországban nem lehet (Wiktort kényszermunkára ítélik, mint disszidenst), Nyugaton pedig Zula nem képes levetkőzni a tipikus kelet-európai kisebbrendűségi érzést, és nem tudja felvenni az ottani életformát, ritmust. Menekülések, egymáshoz csapódások sorozata, amiből csak egy módon lehet kilépni.

Számomra akkor jó egy romantikus film, ha az egy történet. Két ember története, nem mindenkié. Ebből a szempontból a Hidegháború nagyon jó volt. 
Azért volt, amit kicsit furcsállottam: tényleg lényegtelen epizód, mikor Wiktort egy előadás után két ügynök egy autóba tuszkolja és vonattal kitoloncolja Jugoszláviából? Vagy a kényszermunkatábor? Vagy mindezek a szerelmi történet szempontjából nem igazán súlyos események? Ha a halálos ágyunkon visszaemlékezünk, mely epizódok fognak élénkebb színekkel kirajzolódni? ( Én is tudok ám szentimentális lenni ...) Közben az jutott eszembe, hogy vajon két sors újra összefonódhat-e, ha egyszer szétváltak? Mármint ha saját akaratukból, vagy egyikük akaratából váltak szét, nem hatalmi szóra? Nem tudom. 

 Nem tudom, hogy a szerelem halhatatlan, vagy csak a ragaszkodásunk ahhoz az illúzióhoz, hogy a szerelem halhatatlan. De irtó nagy öngól nem fejlődni, nem változni, nem ápolni a kapcsolatainkat. Ha valakit emiatt elveszítünk, azért. Ha valaki mégiscsak marad, de megsebezve, akkor meg azért.