Van egy rossz szokásunk, amit belénk, "rendes emberekbe" már cseprő gyermekkorunkban beleneveltek: lábon hordjuk ki a betegségeinket. Ebben se tudunk egy egészséges mértéket tartani. Mert igaz, ami igaz, vannak az életben olyan helyzetek, mikor nincs idő meghalni se, de ezeknek záros határidőn belül vége van. Akkor kellene pihenni, hogy a szervezet kicsit beérje magát. Különben nem regenerálódni fog, csak a tartalékainkat emésztjük fel lassan.
Az ember a munka világában hamar megadja magát a nélkülözhetetlenség illúziójának, nagy a csodálkozás, mikor pár hét kényszerpihenő után kiderül,, hogy a világ még mindig nem omlott össze és a fogaskerekek, ha kicsit csikorogva is, majdnem ugyanúgy forognak, mint azelőtt. Vagy jobban. Az az igazság, hogy az ember csakis a szerettei számára nélkülözhetetlen és az ilyen lábon kihordott betegségek miatt is ők fognak szívni mivelünk. Ők fognak a kórházba kísérni, ők mennek a gyógyszertárba, viselik a kedélyjavítók, altatók mellékhatásait velünk, ők szenvedik el a türelmetlenségünket, bár igaz, időnként pont ők nyúzzák le az utolsó réteg bőrt is mirólunk, persze öntudatlanul. Szóval a kedves családnak és egyéb kedveseknek is megvan a maguk sara időnként.
Van nekem egy kedves barátnőm, évtizedek óta szenved az egyre súlyosbodó migrénjével. Gyógyszert is kapott rá, egyre erősebbeket. A legutóbbi gyógyszerével kapcsolatban figyelmeztették: óvatosan! tényleg csak akkor vegyen be belőle, ha nagyon fáj a feje, mert ópiát-függőséget okozhat. Hát neki egyre gyakrabban fájt a feje, egyre több gyógyszert szedett. Hogy ne legyen olyan nyomott, kedélyjavítókat is. Egy nagyon okos, jólszervezett nőről van szó egyébként, kiapadhatatlannak tűnő életerővel alapesetben. Ennek ellenére nemrég már ott tartott, hogy ha nem szedte a gyógyszerét, elviselhetetlen migrén gyötörte. Folyamatosan konzultált az orvosával, megpróbált otthoni körülmények között leállni a gyógyszerrel. Részsikerek voltak. Aztán egy hete már pokoli kínok között került az idegsebészetre, most klinikai körülmények között segítenek. Kivizsgálták, de semmilyen képalkotó eljárással, vizsgálati módszerrel nem sikerült olyan szervi elváltozást találni, ami indokolná ezeket a rendkívül erős, mindennapi migrénes rohamokat. A baj oka valószínűleg pszichés: egy beakadt, feldolgozatlan pszichés trauma tünete. Mivel a barátnőm okos és rend van a fejében, sejti, tudja, mi is az, csak egy olyan pszichológust kellene találnia, akire rá meri bízni ennek a félretekert csavarnak a helyrepakolását, de ez eddig váratott magára. Nem csoda.
A doktornő, aki kezeli, leült az ágya szélére és azt mondta: Maga függő. Nem kell megijedni, mindannyian függők vagyunk így vagy úgy. Én például rágógumifüggő. Tényleg: van egy rágója? Valahogy így el lehet indulni.
3 megjegyzés:
A mostani helyzetünk annyira megviselt, hogy Bernát totál kezelhetetlenné vált amiatt, hogy a stressztől nem tudtam vele adekvátan kapcsolódni.Robi elment a háziorvoshoz és felíratta vele a legenyhébb nyugtatót, napi 2x1 tablettát.A tarthatatlan helyzet miatt nagy nehezen beadtam neki egy fél tablettát.Kb. fél napig aludt tőle.Másnap már csak lassított rajta valamennyit, harmadnapra leküzdötte a gyógyszer hatását és meg se kottyant neki.Akkor már tudtam, hogy nem fogom emelni az adagot.Esténként kapott fél tablettát, előtte fél órával 1 tabletta citromfüvet, ami lenyugtatta annyira, hogy tudja fogadni a szervezete a gyógyszert.Kb. 2 hónapig ment ez.Aztán javult a helyzet és ma már csak akkor adok neki 1/3-1/4 tablettát, ha én megyek el vele hosszabb útra, tehát kb. heti 1-2 alkalommal.
A rendszeres szedés nagyon rossz hatással volt rá mentálisan, ijesztően romlott a viselkedése, most, hogy már nem adom a gyógyszert sokkal jobb.Megtanult a gyógyszertől nyugodt lenni, türelmesebb, jobban ismeri magát, hogy megküzdött ezzel a szerrel.Nagyon tanulékony és rugalmas az idegrendszer, ha odafigyelünk rá.
Az idegrendszer csodálatos.
Bernát is, imádom :)
Megjegyzés küldése