Látni és látszani

 Ha a facebookon ránézek az ismerőseim listájára, már jó ideje egy enyhe diszkomfort-érzés vesz rajtam erőt: ki ez a sok idegen? Annakidején jó ötletnek tűnt, hogy ilyen-olyan okokból lelkesen vagy kevésbé lelkesen, netán illemből ismeretséget kötöttünk, de most valahogy úgy érzem, mintha egy nagy pletykahálózat kellős közepén lennék, ahol unatkozó emberek abból kombinálnak, amiket megosztok. De nem csak ez a baj. Valahogy már engem se igazán érdekel az a cukormázas közeg, ami a közösségi médiából árad. Unom. Régebben szórakoztatott: tetszett ez az áramlás, "tájékozottnak" éreztem magam. Meg valahogy úgy éreztem, jobban is tudok segíteni, ha ilyen indirekt módon letapogatom az ismerőseim hangulatát, társalgási alapot is ad, szóval hasznos. Párszor átszervezték a fejem felett a céget, ezért úgy gondoltam, nem baj, ha benne vagyok az ismerőseim fejében, ha netán valami jó helyre titkárnőt keresnek, sose lehet tudni. 

Látni és látszani...

Most úgy döntöttem, stratégiát váltok. Beszélgessünk! Úgyhogy szigorúan "kiegyeltem" az ismerőseim listáját: csak a családtagok (az unokatestvérekkel bezárólag) és azok a személyek maradtak meg, akikkel egyébként is beszélgetek. Így maradt végül 103 a létszám. A rostálás után végignéztem a névsoron és egészen meleg, kellemes érzés vett rajtam erőt: ez az! 

Aztán uszodában találkoztam egy kolléganőmmel, akivel annakidején sokat beszélgettünk, egy depressziós időszakában még én rángattam ki a gödörből, aztán rájöttem, hogy kicsit stikkes és szép lassan leült a jó viszony. Most nagy lelkesen rámköszönt és elkezdett volna csevegni, én meg azt se tudtam,, hogy mondjak minél kevesebbet, nehogy a nagy szimpátiától átitatva ránézzen az adatlapomra és lássa, hogy már nem is az ismerősöm...Tudom, hogy más mód is lett volna, hogy szűkítsem a kört, de mostmár így van és innentől nem is kerülhet be akárki. 

Viszont elkezdtem intenzívebben beszélgetni és remélem, ez már így is marad. Ezt valahogy élőbbnek érzem.