Frida

Hű, de fanyalogva emlegette Frida Kahlot az én művészetkedvelő Gyuri barátom! "Mostanában nagyon felkapták Fridát, igen!"-mondta szájhúzogatva, mikor lelkendezve elújságoltam neki, hova megyünk. 

Én viszont már több, mint egy hete tűkön ültem, hogy végre megnézhessem a Nemzeti Galéria időszakos Frida Kahlo tárlatát. Szerencsére Laci Mártit is meghívta. Az én kedves anyósom a Közép- és Dél-amerikai kultúra szerelmese, úgyhogy mi igencsak felkészült tárlatvezetővel indultunk neki a kiállításnak :)  Ahol aztán volt sok hú, meg hű meg aaaaa, mert ugyan nem volt olyan kép, amit az interneten ne láttunk volna, de egész más volt így, igazi valójában szemlélni ezeket a képeket.

 A kiállítótér egyébként nagyon ügyesen és hatásosan volt berendezve: semmi természetes fény nem volt bent, alapvetően sötét volt: spotlámpák célzottan a képeket és a falakon olvasható szövegeket emelték ki, ezáltal a látogatók a félhomályban mozogtak. Volt pár kivetítő, ahol Fridáról és Diego Riveráról készült kis privát filmrészletek mentek: nagyon szívmelengető volt együtt látni őket. Az egyiken,Trockij is megjelenik (aki évekig náluk lakott), és én csak most láttam, amit eddig is tudtam, milyen okos, mennyire intelligens, micsoda egyéniség: egy ilyen ember nem maradhatott életben egy sztálini rendszerben, de még menekültében is el kellett pusztítani,hogy ne lehessen az őrület kerékkötője. 

De visszatérve a képekre: most döbbentünk rá pl. hogy egyik-másik kép milyen kicsi! Mert a témája, kidolgozottsága egy nagyobb képre engedett következtetni eddig. Apropó: kidolgozottság. Én tudom, mi a Gyuri baja, főleg mert a jegyünkkel a NG összes állandó kiállítását is megnézhettük és sok-sok remekművet láthattunk az elmúlt évszázadok alkotásaiból. Vélhetően azt a technikai tökéletességet kéri számon, ami mondjuk egy Székely Bertalan képen megjelenik. 

Csakhogy a művészt (szerintem) nem lehet abból a kulturális közegből kiemelni, amiben él: akkor lesz önazonos és igazmondó és megismételhetetlenül egyedi, ha erről szól: ez vagyok, itt élek, így élek, így érzem magam, erre vágyom. Ez adja az erejét. Ettől lenyűgöző a sziklarajztól a gyerekrajzokon át a legkifinomultabb festményekig az összes művészeti alkotás illetve ennek a hiánya tesz unalmassá bármit. Ha az ember olyan szerencsés, hogy végigbóklászhatja a British Museumot, ezt az aranyfonalat évezredeken átívelően meg fogja látni és sose téveszti el. Én ezért szeretem Fridát, mert a képei így szólnak: mexikói vagyok és ők is, akiket festek. Így látom magunkat, így látok másokat. Nő vagyok. Rokkant vagyok. Ilyen érzés a fájdalom, a kiszolgáltatottság. Szeretem ezt az embert.