Bonyodalmak

Hol is kezdjem? Nagy lelkendezésem a fiam várható apává válását illetően kissé elhamarkodottnak bizonyult. Tudtam, hogy nem lesz könnyű ez az egész, de az őszintén szólva meglepett, hogy kiderült: mindennaposak a kisebb-nagyobb balhék az ifjúságnál. Tulajdonképpen ebben semmi meglepőnek nem kellett volna lenni. Egy eleve káoszos helyzetbe raktak még egy csavart nulla párkapcsolati rutinnal és ez a sok szál a maga törvényei szerint tekeregne, persze hogy mindenki megőrül. Bevallom, én már leléptem volna Ákos helyében ikrek ide vagy oda. Visszagondolva a szintén viharosan kezdődő házasságunkra (és mi volt ez ahhoz képest, amit nekik kell megoldani!), és jópár történetet végignézve pontosan tudom, milyen necces helyzet ez és mi minden jöhet ki belőle. Nem szokott jó vége lenni. Nincs bizalom, nincs tisztelet, kölcsönös szeretet, hála, semmi, ami megolajozhatná a gépezetet. Két magányos fiatal van, egyenlőtlen feltételekkel és kész.

Akárhogy is, hiába tudom, hogy nem lehetnek boldogok, el kell fogadnom, hogy Ákos marad és megpróbálja kihozni ebből a kapcsolatból, amit lehet. Ez róla szól. Ő ilyen. Fogalmam sincs, mi lesz ebből, mi lehet ebből, csak remélhetem, hogy mindketten felnőnek a feladathoz. 

Gotan Projectet hallgatunk. Nagyon szentimentális, persze! Ritka vendég a CD lejátszóban, leszoktunk róla. Réges-régi érzelmek tolulnak fel bennem, kicsit homályosan. 

Minden, amit valaha éreztem, csak elenyésző mértékben függött attól, aki iránt éreztem. Én voltam, bennem vert hullámokat valami, valami jelentéktelen apróság. Ez kicsit ijesztő.  Egyrészt: mi van itt bent. Másrészt: miért reagál ez a valami (nevezzük talán szívnek?) olyan hevesen. Miért tudnak a hozzám közelállóak egy szemöldökfelvonással, hangsúllyal tökéletesen kibillenteni az egyensúlyomból? Ez se jó. De valahol itt van a kutya elásva, nem másokban kell keresni a békéhez vezető utat.