Ébredések

Jógázom két hete... Azért kezdtem el, mert hétfőn és szerdán van egy súlyzós, meg egy shortcut edzés, amikre felváltva járok (bár mostanában egyértelműen a shortcut felé billen a mérleg nyelve), és keveslem a nyújtást a végén. Rettentően élvezem egyébként, mert Tündi (hát igen, az edzőm is Tünde) telerakja időnként eléggé idétlen, vicces (bár hasznos) gyakorlatokkal és egyébként is nagyon bejön nekem ez a hullámzás, ami az edzés lényegéből adódik. Szóval egymáson, meg magunkon nevetve játszuk végig az órát. 

Na, ebből a sziporkázó, lebegős állapotból lépek át öt perc után a legnagyobb fegyelembe, elcsendesedésbe. Úgyhogy vért izzadok. Lehet, hogy egyébként is nehéz lenne persze, egyszerűen a mindennapi életben nem vagyok rákényszerítve, hogy igazán koncentráltan csináljak bármit is. A munkámat rutinból végzem, azért nem tévedek, mert jó szokásokat alakítottam ki magamnak. Itt meg figyelni kell, nagyon összeszedettnek lenni. Közben megtapasztalhatom a határaim folyamatos átlépését és ez nagyon megvilágosító tud lenni, szóval megéri.

Két élményem volt a tegnapi naphoz kapcsolódóan. 

Nekem a dohány íze, illata nagyon sokáig kapaszkodó volt: ha valami nehezen feldolgozható helyzetbe kerültem, rágyújtottam Ez Nagymami, neki volt örökösen bagószaga. Nem tudom, milyen ember lett volna, ha nem adja fiatalon az ivásra a fejét. Megkeseredett ember volt, de jószívű. Úgyhogy szerettük. Bagószaga volt, piaszaga volt, de sose hazudott se magának, se nekünk. Érdekes, az alkoholizmusa ellenére mindig pöpec rendet tartott otthon. Ezért később is, ha megéreztem ezt a fanyar ízt a számban, szép lassan elkezdtem mindent kívülről látni és megvígasztalódtam. 

Valamelyik nap egy bulis este során nagy vidáman elszívtam egy szál áfonyás cigit. Annyira jólesett, hogy csak na. Aztán másnap megéreztem az ízét és nem esett jól. Tegnap, edzés közben is egy pillanatra ezt éreztem és rájöttem, hogy miért viszolygok ettől az íztől. Már nem a tanácsadóm, mert nem megoldás, hogy ha csalódás esetén a csigaházamba húzódva figyelem szarkasztikusan az embereket. Mindig ki kell lépni, ki kell állni, tanulni, fejlődni, felnevelni a lehetőségeket a csírákból. Majd lesz valami.
A másik egy álom: Lilivel játszottunk egy kis fürge gyíkkal. Kíváncsiskodott, körülöttünk lebzselt. Elhatároztam, hogy megfogom és hazaviszem. Hasztalanul próbáltam megfogni és mikor megunta a küzdelmet, mélyen a csuklómba harapott. Intő jel.