Nem a nagy felfedezések korszaka ez a könyveket illetően. Biztonságos, ismerős szövegkörnyezetbe menekülök mostanában. Szeretem a Dekameront. Erős sztorik! Az egyik kedvencem az ötödik nap kilencedik története, ami A sólyom feláldozása címen ismert. Akárhányszor elolvasom, töprengésre késztet, új és új színekben mutatja meg magát. Nem vagyok különösebben romantikus alkat, úgyhogy először jól felbosszantott, hogy lehet ennyire ész nélkül szeretni. (Fontolgatom az alternatív megoldásokat: gombapaprikás???? Persze lehetetlen.) Ahogy telnek az évek, és kezd a környezetemben egyre több kiégett személy megjelenni, úgy látom egyre nagyszerűbbnek, súlyosabbnak ezt a mindent felülíró, feltétel nélkül kapituláló szerelmet. Erre csak egy nemes lélek érdemes, csak benne lelhet méltó visszhangra, és persze csak így kaphatja meg szépséges ívét a történet.
2 megjegyzés:
Gyorsan el is olvasom :)
Engem bezzeg mindig is óva intettél ettől.
Megjegyzés küldése