Virtuális történések-október

Jó régen nem írtam már. Mindenféle technikai akadályok tornyosultak elém holmi meghibásodott számítógépek, monitorok és egyebek formájában. Telefonon böngészgettem többnyire, ami blogírásra alkalmatlan.

Ez a hónap is tartogatott néhány eseményt mind virtuális, mind valóságos síkon. Mert a kettőt azért nem szeretném összekeverni.

Most, hogy a blog nem nyilvános többé, sokkal kevésbé kell korlátoznom, mit írok le, ez felszabadító érzés.

A húgom pasijának ismét sikerült aranybetűkkel beírni a nevét a családi históriába. Én tudom, hogy kamaszokat nevelni nehéz, sok esetben az ember végső energiatartalékát azok az emlékek képezik, mikor az ördögfajzat még egy kedves, bájos emberke volt, gügyögött és lepkéket kergetett. Ilyen emlékek és szeretet híján ez az egyébként se egyszerű időszak igazán kínkeserves tud lenni. Egy-egy kivételes esettől eltekintve bizony a legtöbb kamasz szobája maga a novoszibirszki pusztulat és ez a többi helyiségbe is átgyűrűzik. Ennek ellenére nem értem, hogy Vanda születésnapján, (mikor az ember facebookos üzenőfalán rég nem látott ismerősök is megfordulnak) mi szükség volt lefényképezgetni a gyermek közvetlen magánszféráját és kitenni ország-világ színe elé. Mint utólag kiderült, viccnek szánta a jóember. Eddig nem írtam róla, de ez már nem az első nemhogy megkérdőjelezhető, de kifejezetten gázos húzása a csávónak. Mikor (szintén a facebookon, mert ugye más érintkezési felület nem adódik, mivel nem találkozhatunk vele) kérdőre lett vonva Vanda védelmében a maga tahó stílusában röfögött a gyerek üzenőfalán. Ezt az arcot Kinga vallásos körökben szedte fel (majd engedte be az otthonába a három lánya mellé). Ahogy telnek az évek, úgy leszek egyre távolságtartóbb a vallásos emberekkel szemben. Annyira kedvezőtlen az öntelt faszok és a jófejek aránya, hogy a tapasztalatok alapján gyanakvásomat megalapozottnak érzem. Bár a jófejek cserébe igazi világ csodái, emberek, akiktől tényleg hiszem, hogy jobb lesz a világ.

A másik virtuális esemény: egy volt általános iskolai osztálytársammal (aki mellesleg jó haverom is volt hetedik-nyolcadikban)élénk levelezésbe kezdtünk. Ő talált meg. Még gondolkozom rajta, hogy vetít, parafenomén vagy valódi elmebeteg. Stílusra és szívmelegre olyasminak tűnik, mint a kis rablóleány a Hókirálynőben. Sokat nevetgélünk a hülyeségeinken. Kiskorától fogva angyalokkal társalog és meggyőződése, hogy ő maga is valami végső inkarnációban leledzik, de már nem kéne itt lennie, csak valamit hibázott. Ez az utolsó élet, amit a Földön él meg, jobb híján segít, akinek tud. Az nem derült ki, hogy miben, mindenfélével fordulnak hozzá az emberek gondolom. Gondozza a rákbeteg barátját például: megeteti, megfürdeti, kórházba cipeli, ha kell, tűri és kezeli az állandó hangulatingadozásait. Na, hangulatingadozásai neki is vannak: csak lesek, hogy csapong ide-oda. Nagyon intuitív, hiperérzékeny (nem sértődős, ahogy általában ezt értik, tényleg érez), máskor meg tajparaszt. És örökké éber! Állítólag a francia idegenlégiónál nyugdíjazták 16 év szolgálat után, megjárt ezt-azt, ezek az emlékekek néha dölyfösen ki vannak kiabálva, néha meg szégyenlősen lopakodnak elő. Mikor megláttam a fényképeit, komolyan megijedtem tőle. Azt hittem, börtönben ült valamiért és sokat. Oscar Wilde vagy Poe írta annak idején: olyan élmény a matrózokkal mulatni a kikötőben, mint tigrisekkel vacsorázni. Mindig ez jut eszembe, ha rám ír.  Meg a volt szomszédasszonyom egykori pasija, a Bádog nevezetű, zakkantságában is izgalmas figura, csak sajnos szívmelegség nélkül. Sose tudtuk, hogy tényleg az idegenlégiónál szolgált, vagy csak kamu az egész, hogy legyen mi mögé rejtenie a torz szocializációját. Cudarul bánt a gyerekekkel, a szomszédasszonyom összes késztetését lenullázta az önálló életre, vagyis szinte bármilyen életre...állandó ivászatok, buli hetente többször, el se tudom képzelni, miből élt. Talán mégis nyugdíjat kapott az idengenlégiótól? Félelmetes volt. Hatalmas károkat okozott erkölcsi, anyagi szinten egyaránt azalatt az egy évben, amíg ott lakott.