Éreztem én , hogy nem lesz jó, ha kimaradnak az őszi kirándulások: még el sem kezdődött a tél, de már alig érzek magamban erőt, türelmetlen és kedvetlen vagyok, pedig az ünnepek csak most jönnek, nem beszélve a privát ünnepeinkről: Alma szülinap, házassági évforduló, ezeket nem lehet zombi üzemmódban végigcsinálni. Pont ezért vettem ki erre a hétre szabadságot. Van még egy-két elintéznivalóm, a legsürgetőbb és amitől a legjobban rettegek: Ébennek valami gyulladás van a szájában, és nem engedi kezelni. Ma viszem állatorvoshoz, hogy nézze meg. Pár éve olvastam egy hirdetést, ami házikedvencek egészségbiztosításáról szólt, nagy pökhendien töröltem a levelesládámból...lehet, hogy nem kellett volna? Ki tudja, mi minden áll még előttünk, hogy fogják rendbehozni? (...és mennyiért?) Szerencsére egyébként jó a közérzete, ha sétálni megyünk, majd kiugrik a bőréből. Talán egy kicsit fáradékonyabb, mint volt, de hát ez nem csoda.
Dóri korival esett el a múlt vasárnap, szerencsére ki van párnázva a kisasszony, úgyhogy nem tört el a farokcsontja, megúszta egy zúzódással, de napokig alig bírt járni, ülni.
Almának tegnapelőtt ment ki a bokája, mikor szaladt a buszhoz és leesett a lépcsőn. Szerencsére Brigi segítségével gyorsan megnézték a Merényiben, nem kellett órákig várni a Fiumei úton, nem ficamodott ki a bokája, csak megrándult, szalagszakadása sincs.
Pénteken búcsúzom a munkatársaimtól, mert szombattól már alig dolgozik valaki (én mondjuk pont igen), jó is, rossz is...mi az az erő, ami folyton továbblök, miért nem tudok megmaradni egyik helyen se hosszabb távon? Mindig valami újra vágyom, valami másra, arra a friss, ropogós érzésre, mikor kezdő lehetek, valamit megtanulhatok...aztán jön egy nyugalmas időszak, mikor már megtanultam, belejöttem és fél-egy év múlva megint viszketni kezd mindenem. Lehet, hogy ezt az egészet megspórolhatnám, ha olyan munkahelyet, munkakört választottam volna, amiben magától értetődő lenne az örökös változás, és akkor nem kéne továbblépnem, de hát így, most már...na mindegy. Az új helyemen lesz mit tanulni és ez végre egy olyan hely, ahová tényleg vágytam, bár körüllengi a múlandóság, de legalábbis a soron következő átszervezések szele, meg költözést is rebesgetnek, ami egy nagy intézménynél mindig iszonyú káosszal jár, de még mindig inkább ez, mint a dögunalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése