A kék kavics

Egy mesén gondolkoztam ma délután és hirtelen úgy megkívántam, hogy kapjak egy kék kövecskét. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez a mi mesénk, mert mi is ilyenek vagyunk, mindketten ennyire magunkban hordozunk minden végletes tulajdonságot, ezért passzolunk annyira össze és nekünk sincs igazán módunk nagy ajándékokat adni, de nagyon sokat teszünk egymásért és ez mindent megér. 

Kék követ, de milyet? Valami világoskéket, hogy az ég jusson róla az eszembe. Medált, de ne legyen átfúrva, inkább valami ezüstszínű dróttal ügyesen foglalják körbe. De hogy mondjam ezt el? Nem akartam kérni, csak kapni. Úgyhogy nem szóltam egy szót se.
Mikor este felvágtuk a tortát, Laci ezt nyomta nagy szégyenlősen a kezembe, mint mellékes apróságot:

Jé, valaki feltöltötte  Youtube-ra ezt a mesét. Sajnos, szinte kivehetetlen a visszhang miatt, de azért élvezhető.