Pier Paolo Pasolini kisregényeit olvasom (Amado mio/Tisztátalan cselekedetek). Semmivel sem ártatlanabb, mint amilyennek képzeltem. Ókori elbeszélésekre emlékeztet, kivéve a tagolásában: úgy ugrik egyik helyszínről a másikra, mintha filmet néznék: szinte látom a snitteket egymás után.
1 megjegyzés:
Olyan mély nosztalgia támad bennem ezeket az írásokat olvasva a gyermek/kamaszkorom iránt, hogy szinte fáj. Pasolini sokkal jobban hat rám íróként, mint filmrendezőként. (Bár a Mamma Roma zseniális volt .) Verseskötetet is próbálok szerezni tőle.
Megjegyzés küldése