" Miután nagypapa, minden várakozás ellenére, túlélte a Hitler-diktatúrát, végre élni akart. A " Miből éljek meg? " kérdése a legkevésbé sem izgatta, minthogy korábban jóformán a semmiből, a semminél is kevesebből élt. Jóvátételt követelt, nem valamely hivataltól vagy hatóságtól, hanem magától a sorstól.  Végre-valahára kizárólag azt akarta csinálni, amire mindig is vágyott: kávéházban üldögélni.

 De hogy lehet ebből megélni? A sors  nem intézte bürokratikusan az igénybejelentését. Ügynöki állást kínált egy kávéforgalmazó cégnél, és a nagyapának kávéházról kávéházra kellett járnia, hogy megtudakolja, hány kiló kávét rendelnek a következő hétre, és hogy szükség van-e a cég emblémájával ellátott papírszalvétára és előre csomagolt kockacukorra is. Naponta négy-öt kávéházat keresett fel, az egyikben elolvasta a lapokat, a másikban  kártyázóknak kibicelt, a harmadikban egy biliárdjátszmában vett részt. Mindenütt ismerte a törzsvendégeket, és ő volt az egyetlen, aki mindegyikben törzsvendég volt. Politikáról és futballról vitatkozott, és kávéházi beszélgetések alapján Bécs összes színházi előadását elemezni tudta, bár be se tette a lábát a színházba. Amikor felkerekedett, hogy az egyik kávéházból átmenjen a következőbe, felvette cége számára a rendelést. Ha délután öt felé hazakeveredett, le sem vette a kabátját, csak odaszólt a feleségének: " Hű, de nehéz napom volt! Gyere Dolly, menjünk a kávéházba!" 

(Kiűzetés...stb.)