Általában ami untat, szívfájdalom nélkül visszateszem a polcra - túl sok jó könyvet írtak, írnak ahhoz, hogy olyasmire fecséreljem a drága szabadidőmet, ami nem gyönyörködtet. Most is kishíján ez történt, annyira erőltetettnek találtam a sok előszót, de aztán megszántam és adtam neki még ötven oldalt, hiszen olyan fiatalon írta (27 évesen). És mert a Gulliver utazásait tényleg zseniálisnak tartom.
Az elején tipikusan egy olyan fiatalember érzetét keltette bennem, aki már összeszedett némi műveltséget, átlátja a világ szövedékét, és most hirtelen mindent a lábunk elé akar szórni, számolatlanul. Mondani akar valami nagyot, de valahogy nem az igazi. Azután arra gondoltam: nem vagyok a szatírához szokva, az is lehet a baj. Nem elég, ha az író művelt, ha a befogadó nem érti a mondandóját. Bár én értem, csak nem értek egyet vele. Nem szeretem az idealistákat.
Szóval másodszor is nekiveselkedtem, és közben azt képzeltem, hogy egy nagyon okos tizenkilenc éves fiút hallgatok, aki rendelkezik a kamaszok éleslátásával, de még híján van a megértésnek, ami törvényszerűen csak később jöhet. Azóta remekül szórakozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése