Álom, álom...

Olyan jót álmodtam: a kertünk szélén egy kis erecske futott. Beleejtettem valamit és egy gallyal kezdtem keresgélni. Akkor láttam, hogy kristálytiszta vizű és egy csomó elveszettnek hitt holmi van benne: biciklilezáró-kulcs, a gyűrű, amiből kiesett a kék kő, és hasonló apróságok. 

Tegnap olvastam egy aromaterápiás könyvben különböző meditációs technikákról, az egyikben ez volt: ne gondolkodjunk, csak figyeljük a légzésünket, hogy át tudjuk érezni, mit jelent élni. Nekem a zenehallgatás ez: leülök a kanapéra, és csak vagyok. Meg a játék, valamiért mégis nehéz nekiállni, mindig úgy érzem, túl merev vagyok hozzá, öreg, aztán ha benne vagyunk, alig tudom abbahagyni. A múltkor leültünk Dórival mesét írni. Rájöttem, ha nem légből kapom a történetet, hanem valós történet alapján írom, olyan könnyű, csak a megfelelő képet kell hozzá megkeresnem, az meg annyira adja magát.

Ezt a mai álmomat egyértelműen jó jelnek veszem.