2010. november 21., vasárnap

Figyelemzavar

Figyelemzavaros gyerekből lettem figyelemzavaros felnőtt, ez ugyebár főleg itthon észrevehető, ahol el tudom/ merem engedni magam. A munkahelyemen rutinosan kicselezem magam - nagy post-it fogyasztó vagyok, de megéri. Talán ennek az örökös cselezésnek köszönhető, hogy egy halom információ viszont megragad a fejemben, ami felett mások elsiklanak, ezért évekre visszamenőleg sok bűnügyre, azoknak  az ügyszámára is emlékszem - már ha volt benne valami rendkívüli, érdekes kis apróság.
Sajnos, Ákos szintén örökölte tőlem ezt a szétszórtságot és én annak idején nem tudtam rajta máshogy segíteni, mint ahogy velem tanult Anyu: gyakorolni, sulykolni az anyagot, előbb-utóbb csak megragad. Utólag visszagondolva, pedagógiai bravúr, hogy mégiscsak sikerült stabilan megtanulnom a négy matematikai alapműveletet, írni,olvasni, mert az első zümmögő léggyel azonnal elszállt minden hajlandóságom. Mikor nagy lelkesen beíratkoztam zongorára, hegedűre, azt hitték, én is olyan tehetséges gyerek vagyok, mint  Te, pedig azért játszottam kotta nélkül, mert nem tudtam elolvasni. El is ment a kedvem a zenetanulástól egy-két év után.
Ákos ugyanilyen, és én csak mostanában kezdem kapisgálni, hogyan kellett volna vezetgetni, tanítgatni. Mikor egy évig magántanuló volt, egészen ledöbbentett, milyen könnyen tanul. Játszva utolérte, sőt: túlszárnyalta a korabeli gyerekeket úgy, hogy közben kb. tizedannyi időt töltöttünk a tananyaggal. Ha lett volna lehetősége rá, hogy délutánonként más gyerekekkel is találkozzon, ideális lett volna számára ez a fajta tanulás. Utólag azt mondom, megérte volna.
Na mindegy, ez már a múlt, de azért ideírom, hátha valakinek segít, hiszen az internetes világ se olyan nagy, mint ahogy képzeljük. Ez is egy olyan blog, a ami a figyelemzavaros gyerekek tanításához ad ötleteket: a címe: Figyelj rám!

3 megjegyzés:

Alma írta...

Most, hogy csinálunk egy privát jógatanfolyamot, és hiteles tanártól tanulom, az első óra után olyan alapvető figyelmi problémáim szűntek meg, hogy leírni is szégyenlem:)
Meg kell tanulni a figyelmet is.

ixchel írta...

Mázlista! Ez nagyon érdekes, mitől lehet? A harmónia, helyes légzés, ilyesmi?

Alma írta...

Az idegrendszer erősítése és stresszmentesítése sokat jelent, és a tudatos odafigyelés a testi és lelki folyamatokra.