36 (és fél) év távlatából elmondható, hogy mindig szerencsém volt a barátaimmal. Valahogy mindig jobb embereket sodort mellém az élet, mint amilyen én voltam. Rendszeresen megfeledkezem például a "megkérdezem",  "utána nézek", stb. ígéreteimről. Pontosabban: halogatom, mert a legjobb pillanatban szeretek érdeklődni attól, aki segíteni tud (esetleg), hogy "küldetésem" a lehető legsikeresebb legyen. Ez olyan szánalmas.