Tegnap az iszlámról és a Paradicsomról beszélgettünk Lacival.
Ha a Paradicsom a legboldogabb pillanatok elnyújtása a végtelenbe (és tovább), akkor az én menyországomban napirendi pontok között előkelő helyen szerepelne minden megérkezős pillanat (de ahhoz először távol kell lenni, hogy igazán jó legyen, tehát itt kissé hiányt szenved a teljesség): teljesen mindegy, hogy jövök, vagy várok. Aztán, mikor látom, hogy jól megvannak a gyerekek (ez mondjuk akkor is éppen elég jó, ha előtte nem fojtogatják egymást). Ez mindig több, mint egy egyszerű harmónia: valami születik.
Abban a percben, ahogy fejtől-lábig, betakaródzva ültünk a csíkos kanapén és labdáztunk a szavakkal, valahogy annyira ott volt minden, olyan teljes egész volt a pillanat, hogy ezt is felvettem a napi teendők közé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése