Visszaraktam a polcra a Berkesi-könyvet, pedig már csak ötven oldal volt hátra belőle. Untam. Igazából ez a Németh László könyv izgatott. Az előszóban így vall:
" Mindazokba az emberi keretekbe, amelyekben egy "normális" embernek, hitem szerint; meg kellett felelnie, én beilleszkedtem s megfeleltem; az egészség és a boldogság olyan magasába jutottam, amelyekről az elnyúlt kamaszkor sötét, fóbiás szakaszaiban álmodni sem mertem. De ezen a csúcson - s ezt már a regény bizonyítja - elkezdtem gyanakodni erre az épségre, a normára: nem csapott-e be, nem zárta-e felpattinthatatlan burokba azt, ami több, ami nemesebb volt bennem: "az abnormalitásom".
. . .
"A mű nálam mindig csak érintő az élet görbéjéhez; eredményei nem alkalmazható tanítások, csak figyelmeztetések. Ez a norma elleni lázadás is két figyelmeztetést hagyott gondolkozásomban. Az egyik, hogy a norma néha, így korunkban is, szűk, alacsony, túl könnyen méri, és ezzel csinálja is az abnormalitást. A görögökben éppen az ragadott meg, hogy ott mindenféle természetnek megvolt a normája és a hozzá illő kultuszai; az embert nem lehetett olyan könnyen a maga s a mások tudatában az emberiségből kiszorítani. Az Iszony görög mintán nőtt hősnője ennek megfelelően nemcsak a szabadságát küzdi ki, de pokoli szenvedéseken át a maga görög normáját is.
A regény másik figyelmeztetése az elakadt, eltévedt életű emberekhez fordul: a norma betöltéséért folytatott harc jogos, de egy határon túl nem kell erőltetni; a korlátaink vállalása teszi igazán mienké s művelhetővé, a mi a korláton belül maradt."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése