Turka

Tekintettel a közelgő hosszú hétvégére, délben elengedtek bennünket. Kihasználtam a ritka alkalmat és bementem a Gyöngy-házba, meg a Rákóczi úti angol turisba. Bátran mehettem, mert nem volt nálam pénz. Ott persze szívtam a fogam, mert három nagyon klassz, enyhén magas sarkú, kifogástalan állapotú papucsot is találtam, ami jó volt rám. Érdekes, hogy a Marks&Spencer és egyéb boltokkal ellentétben a turkálókban léteznek ugyanilyen márkájú ruhák, cipők 38-as méret felett is. Hogy lehet ez? Valahol ezeket a ruhákat is megveszik. Vagy lehet, hogy Nyugaton tudják, hogy érdemes a molett, nagylábú nőkre is gondolni? 

Mikor Tóni bácsiék még évente hazajártak az USA-ból rokonlátogatásra, mindig remegő szívvel vártam, mikor nyílnak ki a naftalinszagú bőröndök, amikben az amerikai rokonok megunt ruháit hozták nekünk. Ez az illat ugyanúgy a messzi Kánaán ígéretét jelentette a számomra, mint a mentolos csokié, ami nálunk egyszerűen ismeretlen volt akkortájt. Talán ezért nem jelentett sose gondot a  számomra más ruhájába belebújni. Sőt: a tudat, hogy a ruhákat egy általam szeretett, szerencsés személy hordta, csak fokozta az ajándék varázsát: még inkább ragaszkodtam hozzájuk. (Ez persze nem akadályozott meg abban, hogy lyukasra csúszdázzam a csodálatos amerikai nadrágok ülepét.)

Na igen, a viszonyom a használt (de nem elhasznált) ruhákhoz azóta sem sokat változott.

Igazából itt, Gyömrőn szeretek molyolgatni a piacon, ahol sok az ismerős, vagy  majdnem az. Nagyon kellemes, könnyed, levegős közösségi élmény, mondjuk, mint a kukoricahántás. Válogatjuk az ocsút a pelyvától, közben ide-odadobálgatjuk a ruhákat annak, akinek szerintünk ez jól állna, vagy örömet szerezne, vagy poénból a cikisebb darabokat. Laza ismeretségek szövődnek, mennek az információk ide-oda, nagyon kötetlen az egész. Pesten egy kicsit más, de még mindig sokkal személyesebb, mint bemenni egy boltba és magányosan lapozgatni a vállfákat.