2009. október 20., kedd

A mizantróp





Huh, nem is emlékszem már, mikor jártam utoljára színházban. Csak arra, hogy hideg volt és utána baromira összevesztünk. Akkor meg is fogadtam, hogy Lacival színházba soha többet nem megyek. (És szerintem ő is, hogy velem ugyanígy lesz.) Szerencsére megtört a jég.
Az Örkényt egyébként is imádom: kicsi színház, nagyon meghitt, klassz repertoárral, szuper előadásban.

Hazafelé jövet azon töprengtem, mekkora hatalma van a szépségnek: jószerivel az egyetlen, ami ezen a száraz erkölcsön fogást talál. Mindenki kritikusát elvakítja, rabbá teszi. Nem erkölcsös nőre, igaz szerelmesre van szüksége, hanem szépre.
Persze a világ romlott és hazug, és ezzel időnként kényszerpályára állítja az őszinte embert, csak a nagy jóságban elfonnyad az ember szeretet nélkül. Mármint akkor is, ha benne nincs szeretet, megértés, nem csak akkor, ha ő nincs szeretve.
Annyiféleképpen el lehet játszani ezt a szerepet, de Gálffy László olyan szimpatikus és emberi volt, kész paradoxon, ilyen empátiával eljátszani ezt a figurát, mégis hitelesen.
Hámori Gabi is szuper volt, nagyon nő, hiú, okos, sebezhető, és nagyon szép. A többiek is, mindenki nagyon ott volt fejben, szívben. Megdöbbentem, hogy Mácsai mennyire megöregedett, de még így is szép és remekül játszik.
Úristen! Für Anikó mint kiégett ficsúr! Jesszus! Ez kicsit sok volt, bár volt egy kis pikáns felhangja az egésznek. A japán dizájnos baszkokkal együtt, ezt nem értettem, mire jó, de nem is volt lényeges, az előadás egésze lenyűgöző volt.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ezzel kapcsolatban lesz egy is meglepetésem.. :)