Örkény

LEGMERÉSZEBB ÁLMAINK IS MEGVALÓSÍTHATÓK!


- Kedves Feri, az a harmadik kutya nem húz.
- Sajnos, egy kissé rövid az ostorom.
- Sőt, úgy veszem észre, mintha bicegne is egy kicsit.
- Hogyne bicegne, mikor csak három lába van!
- Jé, tényleg...Nem kár egy nyomorék állatot a kocsi elé fogni?
- Nézze meg jobban, Ilonka. Mind a tizenkét kutyám háromlábú.
- Jaj, szegények!
- Inkább engem sajnáljon, Ilonkám! Az összes sintéreket végigjártam, amíg sikerült összeszednem tizenkét háromlábú kutyát.
- Lehet, hogy nem értek hozzá, de az ember azt hinné, hogy egy normális kutya jobban és kitartóbban húz.
- Ezt nem vitatom. Én azonban vérbeli városlakó vagyok. Mit kezdjek tizenkét négylábú kutyával?
- Csak nem fél tőlük, Feri?
- Én a szúnyogcsípéstől is félek. A természet erőivel csínján kell bánni. Mondjuk, hogy megbolondulnak valamitől. Mondjuk, kitépik a gyeplőt a kezemből...Jobb erre nem is gondolni, Ilonkám!
- Akkor se értem. Ha fél a kutyáktól, akkor miért velük húzatja az autóját?
- Mert rosszul vezetek.
- Azt meg lehet tanulni.
- Félig-meddig, Ilonkám...Az ember és az autó nem egyenrangú fél.
- Nézzen körül! Egyetlen kutyavontatású autót sem látni!
- Elég baj az! Pedig az ember, sajnos, már nem bírja utolérni a technikát. Használni használja, valójában azonban retteg tőle.
- Én nem félek az autótól.
- Csak hogy ez a Simca óránként százötven százötven kilométert tud megtenni.
- Ne is fájdítsa a szívem, Feri...Imádom a rohanást!
- Maga egy kissé telhetetlen. Tíz napja indultunk el Pestről, és nézze, már Siófokon vagyunk.
- Tizenkét kutyával ez nem is olyan nagy teljesítmény.
- Hát persze, hogy nem . Csakhogy én már Pesten behúztam a kéziféket.
- Nem túl óvatos maga egy kicsit?
- Pontosan ez az a tempó, amelyre teremtve vagyunk.
- Látja, mennyi ember? És mindenki minket bámul.
- Irigykednek.
- Egészen ki van dülledve a szemük.
- Mert látják, hogy legszebb álmaink is megvalósíthatók.

Jó ég...

...de régen írtam már ide. Nem is nagyon van mit: négy irattárat kell villámgyorsan leselejtezni (ami elévült, vagy bizonyos ideje megszüntették, stb.), ebből csak az egyikben kb. húszezer ügyirat található. Már rég megcsinálhattuk volna, ha valaki normálisan megszervezi az egészet, de hát erről szó sincs: rengeteg időnk, energiánk megy el feleslegesen, a szükséges teendőkre meg nem marad.
Na ez nem túl érdekes.
Wass Albertet olvasok a vonaton. Nem vagyok egy W.A. fan, a Funtineli boszorkány viszont tetszik, mert nem hátsó szándékkal írta, hanem szeretetből és nosztalgiából. Nem magasröptű, nagyon egyszerű, mondhatnám: szűkszavú. Csak az zavar, hogy folyton Bayer Zsolt jut eszembe róla, ahogy erre a stílusra hangol, ennek a sodrán viteti magát előre. Biztosan egyszerűbb, mint a saját stílusát, a saját ritmusát megtalálni.

Lelki eledel

Terike nénitől kaptam egy jó köteg Nők Lapját. Nagy elánnal kezdtem hozzá, hogy magamévá tegyem, elsősorban Schaffer Erzsébet írásai miatt. (Nem megy a kétpontos "a".) Egy ideje egyébként is játszom a gondolattal, hogy hetente betérek majd újságért abba a Víg utcai kis trafikba, ahol az az édi kis fekete pitbull őriz és véd, akit jószerével le se lehet vakarni, imádom. Hetente megveszem majd a Nők Lapját és beküldöm a hét levelét. Felfedezik, mekkora tehetség vagyok, állással kínálnak meg majd és a helyemre kerülök. (Kicsit megilletődötten, de feltartóztathatatlanul.)
Szóval: olvasgattam, olvasgattam és egyre inkább lelombozódtam. Az újság a fő irányvonalat és igazmondást tekintve alig volt jobb, mint a Reader's Digest. Olyan optimizmus lengi körül a cikkeit, hogy még!... Jó, tudom én , hogy nőnek lenni nem könnyű műfaj, és néha erőt adhat egy-egy ilyen olvasmány, de az egész mégis erősen habostorta- jellegű: nem igazi étel.
Nagy kiábrándulás volt.

Cigánykerék

Múlt szombaton meghúzódott a derekam. Még mindig nem az igazi, attól javulgat, ha fekszem. (Csak úgy nem lehet dolgozni.)
Dóri biciklizni tanul. Kimentem hozzá, hogy megnézzem, hogy megy neki.
- Anya maradsz még?
- Háát, már nem sokáig. Nem ülhetek le, mert megfájdul a hátam.
- Akkor állj itt.
- Azt meg nem sokáig bírom.
(Huncut mosoly.)
- Akkor cigánykerekezzél!

Határok

Ma a szembe-szomszédunkkal utaztam hazafelé (Terike nénivel). Mutatott egy cikket egy néniről, akiről kiderült, hogy utolsó stádiumban lévő rákban szenved és rohamosan rosszabbodik az állapota. A fia valahol külföldön teljesített szolgálatot valami katonai alakulatnál. A néni megírta neki a fejleményeket. Biztos volt benne, hogy a fiú hazasiet elbúcsúzni, úgyhogy várt. A leletei egyre rosszabbak lettek, csodaszámba ment, hogy még életben van. A fiú valóban megjött; beszélgettek egy kicsit és a néni fél óra múlva meghalt. Terike néni azt mondta: ilyesmire csak egy anya képes.
Eszembe jutott Pindurka anyukája, aki már nagyon beteg volt, de megvárta, amíg P. kirepül a fészekből, és csak akkor halt meg. A szülői lét egyértelműen erről szól (mindkét nemnél): az ember folyamatosan átlépkedi a határait. A gyerekekről meg ne is beszéljünk, csodálatosak. Hatalmas ereje van a szeretetnek.

Színesebben

- Mit szólnál egy olyan világhoz, ahol mindenki abba öltözik, amiben jól érzi magát? Nem lennének formaöltözékek, csak a kényelmi és önkifejezési szándék érvényesülne. Kinyitnám reggel a szekrényt és hangulatom szerint öltöznék hercegnőnek vagy udvari bolondnak. Csörgős sipkám is lehetne, színes parókám, koronám, meg amit csak akarok. Nagyon tetszene. Az a pasi ott nyugodtan feszíthetne egy kényelmes gumibugyiban meg fodros napozóban, látszik rajta, hogy nem hajlandó felnőni. Te mibe öltöznél?
- Ha dolgozom, inkvizítorruhába vagy hóhérnak. "Az utolsó szó jogán beszélhet. Aztán ne kelljen harapófogóval kihúznom magából a vallomást."