Nem lehet könnyű szépnek lenni. Főleg, ha az ember úgy születik és nem csak felserdülve szépül meg. Ha meg okos vagy tehetséges is, akkor igazán csak a jó sorsa menti meg attól, hogy boldog-boldogtalan örökbe akarja fogadni és a maga képére formálni.
"Ezért legyeskedik annyit a szépség körül, aki magban dús, és foganni szeretne (vagy se, de kit érdekel), mert az nagy vergődéstől szabadítja meg."
Mindig irigyeltem ezeket a körüldöngicsélt gyerekeket, felnőtté kellett hozzá válnom, hogy rájöjjek, hogy nem volt mit. Nem tesz jót, ha a mentális energia nagy része arra megy el, hogy megvédje a saját identitását, ami egyébként is csak akkortájt kezd körvonalazódni.
Alma hétfő óta a Vadaskert Alapítványnál van önismereti táborban. Azért választottuk ezt a programot, hogy legyen valaki, egy hozzáértő, szakember, akivel el tud beszélgetni a mindarról, ami bántja. Valaki, aki egy kis távolságból látja a dolgokat, aki nem veszi magára az esetleges szemrehányásokat, stb. Mivel rajta kívül még nyolcan vannak, más jellegű problémákkal is, csoportterápiás módszereket is be lehet vetni a javulás érdekében.
Ma felhívott. Azt mondta, gondolta, hogy hiányozni fogunk, de nem, hogy ennyire. Biztos így van, de szerintem az a legnagyobb baja, hogy nem mehetnek ki az udvarra, csak az épületnek abban a szárnyában mozoghatnak, ahol laknak(kivéve, akik dohányoznak). Egy lakótelepi gyereknek ez talán elég, de Almát rettenetesen frusztrálja, hiába van kellemesen kialakítva minden, panziószerű, nem kórházas jellegű. Aztán nincs gyümölcs (holnap reggel küldök be neki a kolléganőmmel, aki arra megy), ettől aztán minden baja van. Kész elvonó. Az első nap kenyeret ettek kenyérrel, meg krumplifőzeléket pörkölttel.
A társaság egyébként jó, hangulatról is gondoskodnak a gyerekek. Délelőtt is van egy csoportos foglalkozás, meg délután is, közben ökörködnek, DVD-znek, stb.
Ezt tegnap írtam. Ma, mikor beszéltünk, arról számolt be, hogy nagyon durva verekedés tört ki egy fiú meg egy lány között... majd élőben elmondja, most nem akar telefonon erről beszélni. Mondtam, hogy holnap meglátogatom. Rögtön hárított: jobb, ha nem megyek, mert ma is volt két szülő és nagyon kiakadtak ezen a verekedésen. Meg aztán nem is tudnánk nyugodtan beszélni. Talán fél, hogy olyat kérdezek, amit nem mondhat el mások előtt. Hát jól van, majd megbeszéljük pénteken, mikor megyek érte. Rohadt lassan telik ez a hét.
"Ezért legyeskedik annyit a szépség körül, aki magban dús, és foganni szeretne (vagy se, de kit érdekel), mert az nagy vergődéstől szabadítja meg."
Mindig irigyeltem ezeket a körüldöngicsélt gyerekeket, felnőtté kellett hozzá válnom, hogy rájöjjek, hogy nem volt mit. Nem tesz jót, ha a mentális energia nagy része arra megy el, hogy megvédje a saját identitását, ami egyébként is csak akkortájt kezd körvonalazódni.
Alma hétfő óta a Vadaskert Alapítványnál van önismereti táborban. Azért választottuk ezt a programot, hogy legyen valaki, egy hozzáértő, szakember, akivel el tud beszélgetni a mindarról, ami bántja. Valaki, aki egy kis távolságból látja a dolgokat, aki nem veszi magára az esetleges szemrehányásokat, stb. Mivel rajta kívül még nyolcan vannak, más jellegű problémákkal is, csoportterápiás módszereket is be lehet vetni a javulás érdekében.
Ma felhívott. Azt mondta, gondolta, hogy hiányozni fogunk, de nem, hogy ennyire. Biztos így van, de szerintem az a legnagyobb baja, hogy nem mehetnek ki az udvarra, csak az épületnek abban a szárnyában mozoghatnak, ahol laknak(kivéve, akik dohányoznak). Egy lakótelepi gyereknek ez talán elég, de Almát rettenetesen frusztrálja, hiába van kellemesen kialakítva minden, panziószerű, nem kórházas jellegű. Aztán nincs gyümölcs (holnap reggel küldök be neki a kolléganőmmel, aki arra megy), ettől aztán minden baja van. Kész elvonó. Az első nap kenyeret ettek kenyérrel, meg krumplifőzeléket pörkölttel.
A társaság egyébként jó, hangulatról is gondoskodnak a gyerekek. Délelőtt is van egy csoportos foglalkozás, meg délután is, közben ökörködnek, DVD-znek, stb.
Ezt tegnap írtam. Ma, mikor beszéltünk, arról számolt be, hogy nagyon durva verekedés tört ki egy fiú meg egy lány között... majd élőben elmondja, most nem akar telefonon erről beszélni. Mondtam, hogy holnap meglátogatom. Rögtön hárított: jobb, ha nem megyek, mert ma is volt két szülő és nagyon kiakadtak ezen a verekedésen. Meg aztán nem is tudnánk nyugodtan beszélni. Talán fél, hogy olyat kérdezek, amit nem mondhat el mások előtt. Hát jól van, majd megbeszéljük pénteken, mikor megyek érte. Rohadt lassan telik ez a hét.
4 megjegyzés:
Huh!Én nem szeretem a Vadaskertet, de nyugi, nem lesz semmi gond, Alma a talpára esik és tapasztalatokat gyűjt, ne aggódj!
Én is abban reménykedem, hogy ha már kimozdul a mindennapokból, ha ez a hét róla szól, és rákényszerül arra, hogy felülvizsgálja kicsit a kapcsolatát a környezetéhez, meg saját magához, az már haszon. Nem lehet azért könnyű nyolc másik olyan emberrel összezárva élni, ha csak napokat is, akik szintén meg vannak kissé borulva, tehát szintén nem lelkierő és empátia-sztárok per pillanat.
Egyszer voltam ott Bernáttal, soha többet nem akart visszamenni, pedig állítólag ők az ászok autizmusban, de én se akartam találkozni még egyszer Prekop Csillával.Ezen persze mindenki kiakadt.Nekem kevés a tekintély.
Almának se volt szimpatikus a pszichiáter, aki foglalkozott velük. Hideg, azt mondta rá. Viszont a gyerekek nagyon jól összejöttek. Mikor megkérdeztem, kivel szeretné tartani majd a kapcsolatot, azt mondta: mindenkivel. Felvett egy-két allűrt, de gondolom, ez majd kikopik. Majd meglátjuk, mi hozadéka lesz ennek az élménynek.
Megjegyzés küldése