Heed

Ma voltunk Huszti Zsoltnál Lacival. Egy szekszárdi kadarkával fogadott, utána betett egy nagyon jó Négy évszak előadást, miután vagy 10 percig mentegetőzött, mondván, hogy nála mostanáig feketelistás volt a mű, annyit hallgatta különféle hifis ismerőseinél, meg azok nála, de ez kivételes, nagy hatással volt rá. Hát, rám is. Úgyhogy míg a többiek kint beszélgettek, én végighallgattam az egész lemezt.
Olyan érdekes volt: én eddig nem ismertem Zsoltot, de ahogy megszólalt, azon nyomban az jutott eszembe: ez a fickó lövész (vicces, ezt mindig jelen időben mondják magukról az emberek). És tényleg: standardpuskával, légpisztollyal is lőtt, és futóvadlövészként is versenyzett.
Csupa érdekes embert hívott meg, de sajna, mire felengedtem, már hazafelé indultunk. (Ha lesz legközelebb, nem sietünk így el.)
Nagyon kellemesen hangzanak a cuccok, amiket csinálnak.

Nagyszülők

Tegnap volt nálunk Márti és Attila. Márti hozott néhány avokádót, lime-ot, paradicsomot és Almával készítettek egy kis quacamolét az ebédhez. Közben szépen elmesélte, hogy az avocado a maják szent növénye, mert tele van egy csomó olyan tápanyaggal, amihez egy olyan területen, ahol kevés a vad, nemigen jut az ember, stb., stb. Olyan remekül elvoltak ott ketten, öröm volt nézni. Alma feloldódott, csillogott a szeme, csevegett, kotyvasztott, kóstolt, evett, utána a maradékból még tett is el magának. Mártinak is nagyon tetszett, megbeszélték, hogy néha suli után ellátogat hozzájuk, ott is alhat, csak szereznek egy vendégágyat. Bárcsak lenne belőle valami! Márti nagyon jó kis bizalmasa lenne Almának, valaki, akivel nincs versenyhelyzetben; családtag, de a kellő távolságban, megfelelő élettapasztalattal a háta mögött.
Lívia jutott eszembe.

Wole Soyinka

Alapvetően a sztrájkról akartam írni, de a múlt héten, mikor még friss volt az élmény, meg a poénok, túl fáradt voltam, mostanra meg már beleszoktam, nem szórakoztat.
Ma belefutottam egy könyvbe (Wole Soyinka: A fékevesztettség évada), ami alapjaiban rengette meg a hozzáállásomat az irodalomhoz. Ezentúl nem vagyok hajlandó semmilyen közepes tehetségű író próbálkozásain átrágni magam. Az élet rövid. (A történészek sem képeznek kivételt.)
Olyasmi hatással volt rám, mint a Száz év magány. Színes, szagos, átélt. Potens. Bemásolok egy kis részletet:
"Szantálfasorok és fehérlő mész. Falak fakéreg-érdes szantálfa berakásokkal, meszelt ajtók és küszöbök, széles mésznyomok a szantálfa alatt a vertagyag-talapon. Vörös árpakötegek a kerítéseken, meszelt övek a tömör fatörzseken, oszlopokon, bambuszcölöpökön és az öböl raktárépítményein. Az öböl megadta mindennapi szantálfaadóját."...stb.
Annyira be tud vonni a világába, mint mikor gyerekkoromban olvastam a Rumcájszot és az orromban éreztem a sült vadkacsa-szagot, ahogy a tavitündér parancsára kimossa a víz a herceg táyérjából...
Ha nem tud így írni az ember, akkor minek? Egyáltalán: mennyit érzékelünk a SAJÁT világunkból? Frodó tanított meg, hogyan használjam az orromat: tárgyilagosan. Fertelmes dolgai voltak, de a szaglása tévedhetetlen volt.

Dec.30.-ára meghívást kaptunk Laci egyik hifis haverjától egy baráti összejövetelre. A srác erősítője (Heed Obelisk) Diapasson Aranyhangvilla-díjat kapott Franciaországban. (A Zsoltaudio blogot ő írja.) Jó borokkal, jó társasággal kecsegtet, ebéd utántól kifulladásig. Az apja unitárius lelkész, úgyhogy rengeteg közös témájuk van Lacival a Hi-fin kívül is. Kíváncsivá tett.

Üdv!

Szia Tündike!
Végre kitaláltam, mi legyen a blogom címe. Valami szebbet szerettem volna, mondjuk Barackvirág, vagy ilyesmi, de ezzel a mesehőssel tudtam a leginkább azonosulni. (Biztos az orrméret.) Majd írok bele, csak most nagyon fáradt vagyok.
Pusz:)