2016. július 14., csütörtök

My favourite things

A légkondi nélküli edzőteremre hivatkozva e hónaptól felfüggesztettem a konditermes edzéseket. Bármilyen hatásos, biztos, hogy nem éri meg heti három estét rápazarolni. Ráadásul annyira restté tesz a fennmaradó szabadidőmben, hogy lassan az összes családi, baráti program a minimumra csökkent. Megfogadtam, hogy csak olyasmire áldozok időt, amit élvezek, azokkal, akiket szeretek. Úgyhogy két hete úszni járok, este, ha összejön, együtt visszük Dórival a futtatóba Lilit, tollasozunk az éjszakai, mozdulatlan levegőben és ha módunk van rá, kimozdulunk. 
Kísérleti jelleggel ezen a héten reggelente járok úszni.Teljesen jó így indítani a napot és csak húsz perccel kell korábban kelni, mint eddig. Sajnos még sok tanulni,- és csiszolgatnivaló van még a technikámon, de már így is mámorító érzés a vízbe merülni. Ráadásul felér egy nyirokmasszázzsal. Kinéztem egy felnőttekkel is foglalkozó úszásoktatót a Kispesti Uszodában és ma reggel elmentem az első órára. Nem volt kedvem az időt pazarolni egy rossz technikára. Ez alatt az egy óra alatt annyi mindent tanultam, annyit fejlődtem abban a combközépig érő vízben, hogy csuda. Bármennyire ódzkodtam az úszósapkától, most egyáltalán nem zavart, milyen a fejem. Nagyon komoly nosztalgia fogott el: az egész gyerekkorom strand- és uszodaközelben telt el: állandóan ott játszottunk, soha eszembe se jutott volna félni a vízben, csak úszni nem tanultam meg. Ahogy itthon kicsomagoltam az úszócuccomat, hirtelen megcsapott az uszodaszag és rájöttem, hogy én ezt imádom, bármitől is legyen. 
A Harmatban futkosás Kis Boldogsága jár az eszemben a Kék madárból.    

2016. július 13., szerda

Keresztutak

Annyit töprengek mostanában. Mit is írhatok le ebből? Mert elsősorban nem a világbéke, hanem a saját kis életünk foglalkoztat igazán. 
Nem történik semmi különös. Mégy a szokásos úton. Mondjuk ez nem egy régi római út, hanem csak amolyan flaszteres gyalogút és nem is igazán lehet tudni, hogy hova visz, mert még sose jártatok erre. Repedések tarkítják, itt-ott áttöri egy-egy gyökér, a kánikulában felbuborékosodott aszfalt, szóval messze nem tökéletes, de mégis visz valahová és egyébként se egyedül kóborolsz, hanem a régi, bevált útitársaddal. Anekdotázgattok. Néha nem figyeltek eléggé, megbotlotok, de nem baj, mert a másik úgyis elkap. Aztán egyszercsak arra leszel figyelmes, hogy egyre több a csend. Mivel mindenki a saját gondolataiba merül, meg inkább kifelé nézelődtök,  egyre gyakrabban fordul elő, hogy már nem tudtok egymásnak segíteni és többé már nem is valami szórakoztató ez az egész gyaloglás. Szép lassan nyűglődni kezdtek és egyre több a plezúr. Hopp, itt egy útelágazás. 
Sajnos a térképedet már régen elhagytad, úgyhogy abból a kevésből, amit látsz, próbálod kitalálni, merre tovább. Az útitársad ragaszkodik hozzá, hogy az eredeti útvonalnál maradjatok. Ahogy elnézed az alternatív útvonalakat, látod, hogy mindegyik hasonló minőségű és sajnos szintén nem tudod, hová is visznek. Csak az utazók által hátrahagyott szemétből sejted, meg a susnyásból kiszűrődő szitkozódásból, hogy ezeken se boldogabb a túra. Úgyhogy továbbmentek és beszélgetni próbáltok. Hogy ne fulladjon óhatatlanul dögunalomba a társalgás, más természetjárókkal is szóba elegyedtek a párhuzamos szakaszokon. Akárhogy is, ez már nyomokban sem emlékeztet a régi, meghitt barangolásokra és ez akkor látszik igazán, mikor kettesben maradtok. A kereszteződést már régen elhagytátok és te csak arra tudsz gondolni, hogy nem lett volna-e jobb, ha különválnak az útjaitok. És lehet, hogy tényleg nem, de az is lehet, hogy mégiscsak megérdemeltünk volna annyit, hogy adjunk egymásnak egy esélyt valami másra. 

2016. június 30., csütörtök

Szentség


Egyszer egy éjszaka egy szálláshelyet kereső tolvaj véletlenül a mester ajtaján kopogtatott és arra kérte, hogy lássa őt vendégül. A mester a sajátja melletti szobát bocsátotta rendelkezésére. A tolvajnak nem jött álom a szemére, mert azon rágódott, hogy lopjon-e vagy sem. Egyik oldaláról a másikra forgolódott. Hirtelen úgy rémlett számára, hogy a híres rövid imát hallja. A mester sem aludt még a másik szobában és valóban imádkozott. A híres rövid imát mormolta halkan, csendesen. Lágyan recitált és alig mozgatta a száját.
A tolvaj felült és ő is imádkozni kezdett. Ő is csak suttogta az imádságot. Hirtelen tüsszentett egyet, majd mivel úgy tűnt számára, hogy a mester lefeküdt, ő is visszafeküdt aludni.


Kb. ennyi hatása lehet valóságosan a szentségnek. És ez nem is olyan csekély...

2016. május 2., hétfő

Almavers

Édesanyám, anyukám, 
Jól figyelj most rám.
Van már együtt annyi sztorink, 
mint hajléktalannál forint.
Emlékszel még, mikor elszöktem
új lakhelyen, négyévesen?
Azt akartam, büszke légy rám:
"Milyen bátor, okos nagylány!" 
Emlékszel a halálmenő-
kormányülő bicikliutakra?
Ha nem bíztál volna bennem, 
Fele sztorim lenne nekem,
S a másik felét füllenteném...
...ha nem nevelted volna belém, 
hogy hazudni csúnya dolog.
Különben jönnek boszik, koboldok,
és eladnak a trolloknak.
Hiába tiltakoznék, 
hogy vigyenek már haza,
hazugságból volt ár elég!
A rókás bögréből innék megint, 
az öledbe feküdnék, míg boldogan élnek, ha meg nem haltak.
Anya...
Megint elaludtál...
Nem bíznék rád semmit, Te csapnivaló őrszem.
Csak a gyerekkorom
Megint és megint.
S míg Te kimerülten
az igazak álmát látod, hadd legyek én őrszemed, hű tulipánod.

2016. május 1., vasárnap

Anyák napja


M. barátnőmmel nézelődtünk tegnap a KÖKI-ben. 
M: El ne felejtsek virágot venni magamnak anyák napjára, amit a lányok majd ideadhatnak.
Én: ????
M: Én még egyszer azt a cirkuszt, ami nőnapkor volt, mikor Bogikám megkérdezte, hogy "Apa, te nem hoztál virágot anyának?" nem szeretném átélni. Mi van, ha megint kérdez valamit és egész nap majd a csapkodás meg a pofavágás lesz? Kizárt dolog. Te is süssél csak szépen valami süteményt a családnak.

2016. április 25., hétfő

Emlékeztető


Na ezért is vagyok én internetfüggő. Akartam írni egy rövid emlékeztetőt arról, miért nem festem be többé a hajam. Kicsit szégyenkeztem, mert a téma annyira bagatell (számomra persze egyáltalán nem!). Gondoltam, kicsit kimentem magam valami klassz szóval: heurisztikus. Nem tehetek róla, imádom ezeket! Gyerekkoromban az Idegen szavak és kifejezések szótárával keltem-feküdtem, annyira elbűvöltek ezek a varázsszavak. Tömörek és jó hangzásúak. Nosztalgiázva biggyesztgetek ilyesmiket a mondandómba. Persze így, mondhatni leépülőfélben már elbizonytalanodik az ember: jó ez így? Illik ez ide?  
Beírtam a Google-ba: he-u-risz-ti-kus. Egy Mérő László jegyzetre akadtam rá: "Heurisztikus eljárások és a mesterséges intelligencia". 
Sakkozók (nagymesterek és amatőrök) nyerési stratégiáit hasonlították össze, lépésről-lépésre, majd összességében. 
Alapelvek: az optimális lépés megtalálására mindig a minimax algoritmus szolgál. 
A kiindulócsúcs akkor kap 1 értéket, ha a kiindulóállásból van nyerő lépés
- 0 értéket akkor kap, ha a legjobb elérhető eredmény döntetlen
--1 lesz, ha a kiindulási állásból az ellenfél optimális játéka esetén mindenképpen veszíteni kell.

Lépésről-lépésre vizsgálva  a nagymesterek és az amatőrök teljesítménye hasonló volt, egyedül a lépés jóságában voltak eredményesebbek az előbbiek. Viszont a sakkállások rekonstrukciója során már ( nem meglepő módon) messze elhúztak a nagymesterek. Az ok a mintarepertoár volt. Ennyi. Persze nem újdonság, de nem árt néha emlékezni erre.