A légkondi nélküli edzőteremre hivatkozva e hónaptól felfüggesztettem a konditermes edzéseket. Bármilyen hatásos, biztos, hogy nem éri meg heti három estét rápazarolni. Ráadásul annyira restté tesz a fennmaradó szabadidőmben, hogy lassan az összes családi, baráti program a minimumra csökkent. Megfogadtam, hogy csak olyasmire áldozok időt, amit élvezek, azokkal, akiket szeretek. Úgyhogy két hete úszni járok, este, ha összejön, együtt visszük Dórival a futtatóba Lilit, tollasozunk az éjszakai, mozdulatlan levegőben és ha módunk van rá, kimozdulunk.
Kísérleti jelleggel ezen a héten reggelente járok úszni.Teljesen jó így indítani a napot és csak húsz perccel kell korábban kelni, mint eddig. Sajnos még sok tanulni,- és csiszolgatnivaló van még a technikámon, de már így is mámorító érzés a vízbe merülni. Ráadásul felér egy nyirokmasszázzsal. Kinéztem egy felnőttekkel is foglalkozó úszásoktatót a Kispesti Uszodában és ma reggel elmentem az első órára. Nem volt kedvem az időt pazarolni egy rossz technikára. Ez alatt az egy óra alatt annyi mindent tanultam, annyit fejlődtem abban a combközépig érő vízben, hogy csuda. Bármennyire ódzkodtam az úszósapkától, most egyáltalán nem zavart, milyen a fejem. Nagyon komoly nosztalgia fogott el: az egész gyerekkorom strand- és uszodaközelben telt el: állandóan ott játszottunk, soha eszembe se jutott volna félni a vízben, csak úszni nem tanultam meg. Ahogy itthon kicsomagoltam az úszócuccomat, hirtelen megcsapott az uszodaszag és rájöttem, hogy én ezt imádom, bármitől is legyen.
A Harmatban futkosás Kis Boldogsága jár az eszemben a Kék madárból.
