Mézes szivar

 Már napokkal ezelőtt megnéztük, de még mindig újabb és újabb hullámokat ver bennem ez a film. 

Egy libanoni, berber származású, de már Franciaországban született lány története. Az édesanyja valaha szülész-nőgyógyász volt, az apja ügyvéd, mindketten felvilágosult gondolkodásúak, nem vallásosak. A lány éppen egy egyetemi képzésre nyer felvételt: új közeg, új lehetőség, hogy elhajítsa magától a bevándorló lányokról kialakult sztereotípiákat és szabad, modern lányként éljen. Mindeközben szülei finoman már elkezdenek neki férj-jelölteket keresgélni és találkozókat szervezni fiatal libanoni fiúkkal. Csetlés-botlásai az egész családot mély szembenézésre késztetik valódi értékrendjüket illetően: hogyan is valósul meg a gyakorlatban az egyenjogúság, a kölcsönös tisztelet. A tradíciók felülvizsgálata az örökkévalóságért.  

Eric Berne: Emberi játszmák

Ezt olvastam legutóbb. Egy kis gyanakvással, de kíváncsian álltam neki, mert a könyv eredendően 1964-ben jelent meg, mennyire lehet ez aktuális most? Ez a tizedik, átdolgozott kiadás. Berne alapvetően szakembereknek írta, segédletként. Az volt a tapasztalata, hogy a pszichoterápiás munka sok esetben megfeneklik a  résztvevők közötti játszmák miatt. Az volt a célja, hogy a tranzaktív játszmaelemzés eszközeivel segítse a hatékony pszichoterápiás munkát.

Miért tranzaktív? Berne a hospitalizálódott csecsemők és kisgyeremekek példájára utalva azt mondja: a fizikai érintés, a fizikai intimitás egész életünkben alapvető igényünk. 

"Amikor lezárul az anyához fűződő intim kapcsolat időszaka, az ember élete végéig dilemma elé kerül, melyben sorsa és életbenmaradása a tét. A csecsemő-szintű fizikai intimitásnak társadalmi, pszichológiai és biológiai erők állják útját; ugyanakkor soha nem adjuk fel törekvésünket annak elérésére. A esetek többségében kompromisszum születik. Az ember megtanulja, hogy érje be rejtettebb, sőt akár jelképes gondozási formákkal is, egészen addig, míg hogy olykor már az elismerés apró jele is elegendő a számára, ugyanakkor szemernyit sem csökken a fizikai kapcsolat iránti eredendő igénye. " 

Úgy tűnik, hogy a fizikai létezésünk tudata annyira ingatag, hogy örökös visszaigazolást keresünk erre a tényre. ("Ha nem ingerled a gerincagyad, kiszikkad.") Az agy biokémiája szempontjából az számít, hogy a másik ember nyugtázza, hogy vagyunk. Létezünk. Ezért az érintés fogalmát minden olyan aktusra vonatkoztatja, amely a létezésünkben megerősít, még azokra is, amik nem egyértelműen pozitívak.

Az érintések cseréje a tranzakció, ez pedig a társas érintkezés egysége. 

Van még valami, ami kedvez a társas érintkezéseknek: az idő strukturálásának kényszere. Röviden összefoglalva: mit tehetnek az emberek, miután kölcsönösen üdvözölték egymást. 

"Sok ember úgy érzi, nincs kényelmetlenebb dolog, mint az érintkezésben támadt folytonossági hiány, a néma, strukturálatlan időtartam." Az időt rituálékkal, időtöltésekkel, játszmákkal és tevékenységekkel strukturálhatjuk. Értelmet adunk az időnek. 

Bevezeti az én-állapotok fogalmát. Azt írja: "Kitűnik, hogy az emberek időről-időre figyelemreméltó módon változtatnak a magatartásukon, nézőpontjukon, hangjukon, szókincsükön és egyéb viselkedési sajátosságaikon. A viselkedésbeli változásokat gyakran érzelmi eltolódások kísérik. Három én-állapotot különböztet meg: a Gyermeki, a Felnőtt és a Szülőit. 

Röviden:

Szülői: most ugyanabban a lelkiállapotban vagy, mint valamelyik szülőd szokott lenni: úgy reagálsz, ahogy ő reagálna, ugyanolyan kedélyállapotban, ugyanolyan gesztusokkal, szókészlettel, érzésekkel, stb.

Felnőtt: Most éppen autonóm módon, tárgyilagosan értékeled a helyzetet, és előítélet-mentesen fejezed ki a gondolataidat, a benned felemerült problémákat és következtetésket.

Gyermeki: reagálásod módja és mozgatórugója ugyanaz, mint lett volna kisfiú vagy kislány-korodban." 

Egyik se jó vagy rossz, mindenki szokott mindhárom én-állapotában lenni és ezeknek meg is van a funkciója. De azt jó tudni, hogy a kommunikáció addig gördül simán, amíg szint a szinttel társalog. Kivéve a Felnőttet, ami az adu ász és mindkét én-állapottal megtalálja a közös hangot. A játszmák alapjául a duplafenekű, vagy rejtett tranzakciók szolgálnak, amelyekben valamilyen nyereséget akarunk kicsiholni azáltal, hogy a másikat kimozdítjuk a Felnőtt én-állapotából, ami a valóság. 

"A játszma nemegyszer ismétlésekbe bocsátkozó, a felszínen hitelt érdemlő, rejtett indítékú tranakciók ismétlődő készlete." Két ismertetőjegye különbözteti meg az egyszerű időtöltéstől: a rejtett jelleg és a nyereség. 

Ezek után felállít egy játszmatárat a legtipikusabb játszmákból, amikkel mi a hétköznapi életünk során ügyeskedünk: életjátszmák, házassági játszmák, társasági játszmák, szexuális játszmák, alvilági játszmák, játszmák a rendelőben...mindenkire ráhúzza a vizes lepedőt az alkoholistáktól a szociális munkásokon át a pszichiáterekig. Minden játszma külön-külön elemezve cél, dinamika, üzenetek,  és nyereségek szempontjából. Nagyon tanulságos, amit az egymást kiegészítő játszmákról ír: mennyi önigazolás van ezekben, talán ez a legnagyobb nyereség mindegyikben. És egy fejezetet szentel a jó játszmáknak is, amikben ugyan rejtett tranzakció zajlik, de a cél a másik ember nyeresége. A könyv végén arról ír röviden, hogy érhetjük el az autonómiánkat. Ezt szó serint idézem:

"Le kell mondaniazokról az önkényeztető és másfajta jutalmakról, amelyek a "Duzzogó", vagy a "Nagyra nőtt óvodás" játszmából származhatnak. ...Ekkor megérett arra, hogy játszmamentes kapcsolatokat építsen ki és ezen a ponton kibontakoztathatja az autonómiára való képességét."

Erdély

Már második hete gondolkozom rajta, mit is írjak erről a kirándulásunkról. Talán ha elkezdem megfogalmazni, ami bennem kavarog, le is ülepedik. A viszonyom Erdélyhez eléggé ellentmondásos és némi zavarral, meg kollektív lelkiismeret-furdalással terhes. A kollektív lelkiismeret-furdalás és zavar oka bennem az a sok beszámoló, amit a rendszerváltás körül hallottam az erdélyi vendégszeretetről. Az a benyomásom alakult ki, hogy zabálni járnak ki a népek egy olyan országba, ahol sokkal nehezebb az élet, mint nálunk és ez végtelenül kínos érzésekkel tölt el azóta is. 

Az, hogy egy román lej pillanatnyilag 80 Ft, nem jelenti azt, hogy a kisemberek számára könnyebb ott az élet, mint nálunk. Az ottaniakkal beszélgetve egy, a miénknél is mostohább ellátórendszer képe rajzolódik ki előttem, ahol csak családi, kisközösségi összefogással működhet az élet. Nem tudom, a városokban mi van, én a vidéki életet láttam. És senki nem panaszkodott, ez ott nem szokás! 

Nagyon szorgosak ott vidéken, végtelennek tűnik a teherbírásuk. A feladat osztja be az időt, nem az ember. A gyerekek tisztelettudóak és egyszerre nagyon önállóak,  ez egy olyan kettősség, ami nálunk nagyon ritka. A társadalom nagyon patriarchális és szilárdnak tűnik, egészen más világ, mint nálunk. Időutazás.

Milyen is volt? A táj dús volt, termékeny, és nagyon gusztusos. Ami persze csalóka, mert ebben a bőségben nagyonis meglátták a szépet az olasz, holland gazdák: otthon a laptopjaikról nézegetik, hogyan fejlődnek a szép kis borjacskáik a gulyákban, szoros a kontroll. Innen viszik ki az olasz éttermek asztalaira a kövér legelőkön legeltetett, jóízű marhákat. Egy török üzeletember egyszer megkóstolta a zetelakai tejből főzött fagyit, azóta onnan viszik ki azt is: helyben csak egy fagyizóban ehetnek belőle a falubeliek. A helyi cukrászdában a pohárkrémben olyan zsíros, sárgás színű tejszínhab volt a pohárkrém tetején, amilyet gyerekkorom óta nem láttam. A szántók, legelők évente háromszor EU-s pénzből lekaszálva: olyan a táj a mezőgazdasági területeken, mint Toscanában, csak rendesebb. Megnyugtatóan nagyon a távolságok: jólesett végigjártatni a szemünket ezeken a tájakon és talán ezért hamar rá is állt a lábunk a hosszú túrákra. És még alig voltunk valahol! Kedvencem, a Békás-szoros környékére most el se jutottunk. (Ami késik, nem múlik.)

Végig ott lebegett előttünk a függetlenség, az ellenőrzihetetlenül távol, isten háta mögötti hely,  a saját törvényei szerint működő világ illúziója, ami alól nehéz volt kivonni magunkat. Úgy éreztük, hogy ide nem ér el a covid, a gazdsági válság, ez egy védett kis édenkert. Illúzió tudom, de a furfangos székely emberekből bármit kinézek.