2021. július 6., kedd

Megtanulni meghalni


"Ha élve kijutsz e sötét zugokból
és meglátod a szép csillagokat, 
ha majd büszkén meséled: "Voltam ott!"
akkor rólunk is szólj az embereknek."
(Dante: Isteni színjáték)

Nagyon itt van most bennem, a mindennapjaimban ez a mű, és furcsamód olyan film,- zenei és könyvélmények is érnek, amik valahogy rárímelnek a pokolraszállás témájára, mint ez a régi örmény dal is. Néha szinte a Truman showban érzem magam, normális ez, hogy most hirtelen minden erről szóljon? Valószínűleg ennyire szelektíven dolgozik az agy: így keres, válogat, ha valami érzelmileg megérint. Mert nem lehet együttérzés nélkül gondolni azokra, akik meghaltak, amilyen változatos szenvedéseket talál ki nekik Dante. Jó játék lehetett persze azokat ezekbe a pokoli körökbe írni, akiket megvetett, és akik neki ártottak, de azért nem csak ilyenek vannak.
Én valahogy sose értettem, mi dolgunk nekünk, élőknek a halállal. Mit tartozik ránk ez a régió, ha csak spekulálhatunk róla? Majd átkelünk azon a hídon is, ha eljön az ideje, most éljünk. Berzenkedtem is eleget, mikor erről volt szó. A legtöbb szellemi hagyományban fontos szerepet kap, hogy készüljünk a halál utáni létünkre. A régi, derűs görögök úgy készültek a halálra, hogy elmerültek a teremtett világ csodálatában és eggyé váltak vele. Úgy tanulták a meghalást, hogy ajándéknak és kiváltságnak, nem járandóságnak tekintették az életet és igyekeztek magukban az erényeket felnevelni. Ez már tetszik. 

1 megjegyzés:

Alma írta...

Nekem kifejezetten tetszik a buddhisták mindennapos halálmeditációja.Nagyon megnyugtató igazából a tibeti halottaskönyv is.A teremtett világban való elmerülés is hasonló, a természeti népek az élet részének tartják a halált.Ha nem éled át életed során a halálhoz való közvetlen közelséget nem is nyerhetsz beavatást az életbe.