Érinthetetlen - Mitsoura koncert 07.13.

Jó régen voltunk már a Kobuci kertben. Eddig kivétel nélkül nagyon jó koncertélményeim fűződnek a helyhez, és szeretjük is ezt a kint is vagyok, bent is vagyok állapotot, úgyhogy szívesen megyünk, ha messze is van otthonról. 

A Mitsourát annyira nem ismertem: tudtam, hogy cigány népzenei alapokon nyugvó világzenét játszanak, még régebben meghallgattam tőlük egy lemezt, ennyi. Olyan van benne valami élmény volt: bizsergető, de az akkori lelkiállapotomhoz talán nem passzolt annyira, nem kutakodtam tovább, milyen is. Nem is vártam nagyon különösebbet a mai estétől, csak hogy érezzük jól magunkat egy kicsit. Félórával a hivatalos kezdés előtt érkeztünk. Odafelé nem is nagyon értettem, mire fel ez a nagy sietség, nem fogják egymást taposni az emberek a bejáratnál. csak lesz helyünk. Meglepett, milyen sokan voltak már ott, alig találtunk szabad helyet, ahova leülhettünk. 

Ahogy felcsendültek az első dallamok, mi fel is mentünk a tánctérbe. Szeretem ezt: érezni kicsit az embereket, résztvenni ebben a közös élményben. A zene rögtön elvarázsolt: libabőrös lettem tőle, ahogy hallgattam. Ringatóztunk jólnevelten, élveztük a zenét, de valami furcsa volt. Az történt, hogy ott a hangörvényben állt ez a pici nő, és izzott. Ahogy ott állt: a mimikája, a testtartása, az egész lénye annyira tömör, annyira koncentrált volt, mint egy égbőlpottyant meteorit. Jó idő kellett hozzá, hogy ez a komolyság egy kicsit felengedjen, és nem is történt meg igazán. Számomra nagyon szokatlan volt, hogy szinte végig semmi kommunikáció nem volt a közönséggel, holott nagyonis adta volna magát, a zene nemcsak alkalmassá tette volna, de egyenesen megkívánta volna, hogy ez megtörténjen, hogy ez az idegenség megszűnjön, hogy ne csak nézői legyünk egy produkciónak, hanem azáltal, hogy kapcsolat lesz köztünk, megteremtődjön egy kis "mi" émény. Ez csak részlegesen valósult meg, és csak nagyon a koncert végefelé és a közönség hálás reakcióiból ítélve nem csak én éreztem, hogy erre nagy szükség volt.