A zene arany - Žagar koncert

A meglepetések estéje volt a tegnapi, az biztos. Jó fáradtak voltunk: Laci is egy 24 órás szolgálat után egy pici pihenővel, én is egy eléggé fárasztó hét után. Akkor még nem éreztem volna veszteségnek, ha végül nem a Kobuci felé vesszük az irányt, hanem haza. Mivel már hetek óta megvoltak a jegyek, úgy voltunk vele, hogy azért csak benézünk, lesz, ami lesz. 

Az első döbbenet a megérkezésünkkor volt: Zságer Balázs a bejárat melletti kis standon dedikálgatta a pólóit, CD-it. Annyit változott a legutóbbi koncert óta, hogy Laci meg se ismerte és én is csak hüledeztem magamban: mikor lett férfi ebből a csúnya kis csodabogárból. Valahogy minden összeállt.

Egy előzenekar nyitotta meg az estet: egy Flanger Kids nevű együttes. Mit is mondhatnék róluk? Cukik és elfogódottak voltak, felidézve, milyen is, mikor az ember még hamvas, ártatlan és csak próbálja belőni, hol is van. Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban is kapjanak fellépési lehetőséget, amíg kitalálják, mi is az ő hangjuk.Ha már hang: ének terén igencsak erősek: Szczuka Panna szép, tiszta, erős hangja fogott meg leginkább az egész produkció alatt. És jók is voltak, és remélhető, hogy előbb-utóbb rátapintanak a világ ütőerére és elzenélik nekünk, hogy hogyan is látják ők a mát, mert ez az ő dolguk, ahogy annakidején ezt a már befutottak is tették: ki érezheti ezt meg jobban náluk? Hajrá, fiatalság!

  Mikor eljött az ideje, a gyerekek levonultak a színpadról, a technikusok átszerelték a felszerelést és beúszott közénk a Žagar-féle zenei világ. Olyan volt, mint egy irdatlan tengerjáró hajó, dúsan megrakodva a Kelet és Nyugat, a múlt és a jövő összes kincsével, fűszerével. De volt ott minden. Mert a normál zenei berendezésekkel kibonthatatlan az a gazdagság, ami a benne foglalt akusztikus és elektronikus hangszerekkel, az emberi hang és annak manipulált változatai, gyermekkorunk  hétköznapjainak zajai, szignáljai, ikonikus filmekben elhangzó betétek, híres szövegek egyvelegeként varázsol el. És nem egyedül: kiváló zenészekkel dolgozik. Ami számomra új: Zahár Fannit, a kis fuvolás ördögfiókát most láttam először a színpadon, egészen döbbenetes energiával, színpadi jelenléttel. Kellett pár szám a közönségnek, hogy elengedjék magukat és beinduljon a buli, de az biztos, hogy már régen láttam ennyi felszabadultan a saját táncát táncoló embert, mint tegnap este. És végülis ez lenne a cél: egy közös XXI.századi extázis megteremtése. 

Érinthetetlen - Mitsoura koncert 07.13.

Jó régen voltunk már a Kobuci kertben. Eddig kivétel nélkül nagyon jó koncertélményeim fűződnek a helyhez, és szeretjük is ezt a kint is vagyok, bent is vagyok állapotot, úgyhogy szívesen megyünk, ha messze is van otthonról. 

A Mitsourát annyira nem ismertem: tudtam, hogy cigány népzenei alapokon nyugvó világzenét játszanak, még régebben meghallgattam tőlük egy lemezt, ennyi. Olyan van benne valami élmény volt: bizsergető, de az akkori lelkiállapotomhoz talán nem passzolt annyira, nem kutakodtam tovább, milyen is. Nem is vártam nagyon különösebbet a mai estétől, csak hogy érezzük jól magunkat egy kicsit. Félórával a hivatalos kezdés előtt érkeztünk. Odafelé nem is nagyon értettem, mire fel ez a nagy sietség, nem fogják egymást taposni az emberek a bejáratnál. csak lesz helyünk. Meglepett, milyen sokan voltak már ott, alig találtunk szabad helyet, ahova leülhettünk. 

Ahogy felcsendültek az első dallamok, mi fel is mentünk a tánctérbe. Szeretem ezt: érezni kicsit az embereket, résztvenni ebben a közös élményben. A zene rögtön elvarázsolt: libabőrös lettem tőle, ahogy hallgattam. Ringatóztunk jólnevelten, élveztük a zenét, de valami furcsa volt. Az történt, hogy ott a hangörvényben állt ez a pici nő, és izzott. Ahogy ott állt: a mimikája, a testtartása, az egész lénye annyira tömör, annyira koncentrált volt, mint egy égbőlpottyant meteorit. Jó idő kellett hozzá, hogy ez a komolyság egy kicsit felengedjen, és nem is történt meg igazán. Számomra nagyon szokatlan volt, hogy szinte végig semmi kommunikáció nem volt a közönséggel, holott nagyonis adta volna magát, a zene nemcsak alkalmassá tette volna, de egyenesen megkívánta volna, hogy ez megtörténjen, hogy ez az idegenség megszűnjön, hogy ne csak nézői legyünk egy produkciónak, hanem azáltal, hogy kapcsolat lesz köztünk, megteremtődjön egy kis "mi" émény. Ez csak részlegesen valósult meg, és csak nagyon a koncert végefelé és a közönség hálás reakcióiból ítélve nem csak én éreztem, hogy erre nagy szükség volt.

Quimby

Toporog a tehetetlen, nem szeretem

Az éhség szekerén vicsorog a szerelem
Zen zötyögésben e kordély peremén
Ücsörög a zsákmány lessük te meg én
Mekkora métely, mekkora hatalom
Annyira mar meg amennyire akarom
Vakarom bőröm sajgó sebeit
Lassul a DJ, serceg a bakelit

Mire már azt hittük, hogy végre megérkeztünk, jön egy újabb kanyar
És az a mihaszna szürke felhő fenn az égen vajon tőlünk mit akar
Napunk eltakarva van ma, langyos eső mossa szennyesét
Ilyenkor a világon mindig valaki elhagyja a kedvesét

És ugye érzed, titkon te is érzed
Ugye érzed legbelül
Nem vagy egyedül, senki se menekül
(Senki se,) senki se menekül

Hát szoríts magadhoz mindent ami fontos és üvölts az ég felé
Mert amit nem becsülsz meg ma az holnapra már mind az ördögé lesz
És aztán hívhatsz papot, gyónhatsz százszor, mámorba márthatod a fejed
De már soha többé nem felejted el, hogy ez volt az egyetlen egy kis életed

Látod ott a semmi ágán most is egy nagy holló hegedűl
Nem vagy egyedül, senki se menekül
(Senki se,) senki se menekül

Toporog a tehetetlen, nem szeretem
Az éhség szekerén vicsorog a szerelem
Zen zötyögésben e kordély peremén
Ücsörög a zsákmány lessük te meg én
Mekkora métely, mekkora hatalom
Annyira mar meg amennyire akarom
Vakarom bőröm sajgó sebeit
Lassul a DJ serceg a bakelit

Mekkora métely, mekkora hatalom
Annyira mar meg amennyire akarom
Vakarom bőröm sajgó sebeit
Lassul a DJ serceg a bakelit

Megtanulni meghalni

"Ha élve kijutsz e sötét zugokból

és meglátod a szép csillagokat, 

ha majd büszkén meséled: "Voltam ott!"

akkor rólunk is szólj az embereknek."

(Dante: Isteni színjáték)

Nagyon itt van most bennem, a mindennapjaimban ez a mű, és furcsamód olyan film,- zenei és könyvélmények is érnek, amik valahogy rárímelnek a pokolraszállás témájára, mint ez a régi örmény dal is. Néha szinte a Truman showban érzem magam, normális ez, hogy most hirtelen minden erről szóljon? Valószínűleg ennyire szelektíven dolgozik az agy: így keres, válogat, ha valami érzelmileg megérint. Mert nem lehet együttérzés nélkül gondolni azokra, akik meghaltak, amilyen változatos szenvedéseket talál ki nekik Dante. Jó játék lehetett persze azokat ezekbe a pokoli körökbe írni, akiket megvetett, és akik neki ártottak, de azért nem csak ilyenek vannak.

Én valahogy sose értettem, mi dolgunk nekünk, élőknek a halállal. Mit tartozik ránk ez a régió, ha csak spekulálhatunk róla? Majd átkelünk azon a hídon is, ha eljön az ideje, most éljünk. Berzenkedtem is eleget, mikor erről volt szó. A legtöbb szellemi hagyományban fontos szerepet kap, hogy készüljünk a halál utáni létünkre. A régi, derűs görögök úgy készültek a halálra, hogy elmerültek a teremtett világ csodálatában és eggyé váltak vele. Úgy tanulták a meghalást, hogy ajándéknak és kiváltságnak, nem járandóságnak tekintették az életet és igyekeztek magukban az erényeket felnevelni. Ez már tetszik.