Szüret hava

Nagyon tetszett a töriórákon a francia forradalmi naptár: életszagúak voltak a hónapok nevei.
Minden évben tervezek ide egy bejegyzést, aminek ezt a cimet szánom: Fructidor. Jellemzően akkor jut eszembe, mikor pont aktualitását veszti. Ilyenkorra kezdem el érezni, amit akkor, mikor vidéken éltünk, a saját bőrömön tapasztaltam: hogy minden megérett, még egyet lobban a tűz és visszahúzódnak az energiák egy hosszabb lélegzetvételig, mikor újra beköszönthet a tavasz.
Ehhez is ki kellett mozdulni ebből a makacsul szeretett, de kevésbé változékony Budapestről. Kicsit olyan ennek a távolsági busznak a magas ülésében utazni, mint amikor annakidején kamionokat stoppoltunk. Nagyon tyűha érzés. De milyen más is ilyenkor a táj, szeptember végén! Talán mert a nap se olyan magasról, hanem csak úgy rézsút süt. Ez az oldalsó megvilágítás nemcsak hogy  megragyogtat, de mindennek súlyt is ad. A felhők az égen sokkal plasztikusabbak: nem olyan filigrán jelenségek, mint nyáron - tömegük lesz. Kirajzolódik a teljes nagyságuk, alakjuk, azon se lepődnék meg, ha valaki a szélükre ülne, onnan lóbálná harangozva a lábait. A fázósabb fák, cserjék már elkezdték a színüket váltani, a lábon álló kukoricatáblák is aranybarnán pompáznak ebben a szinkavalkádban. Gyönyörü, súlyos és ragyogó ez az egész.