Szüret hava

Nagyon tetszett a töriórákon a francia forradalmi naptár: életszagúak voltak a hónapok nevei.
Minden évben tervezek ide egy bejegyzést, aminek ezt a cimet szánom: Fructidor. Jellemzően akkor jut eszembe, mikor pont aktualitását veszti. Ilyenkorra kezdem el érezni, amit akkor, mikor vidéken éltünk, a saját bőrömön tapasztaltam: hogy minden megérett, még egyet lobban a tűz és visszahúzódnak az energiák egy hosszabb lélegzetvételig, mikor újra beköszönthet a tavasz.
Ehhez is ki kellett mozdulni ebből a makacsul szeretett, de kevésbé változékony Budapestről. Kicsit olyan ennek a távolsági busznak a magas ülésében utazni, mint amikor annakidején kamionokat stoppoltunk. Nagyon tyűha érzés. De milyen más is ilyenkor a táj, szeptember végén! Talán mert a nap se olyan magasról, hanem csak úgy rézsút süt. Ez az oldalsó megvilágítás nemcsak hogy  megragyogtat, de mindennek súlyt is ad. A felhők az égen sokkal plasztikusabbak: nem olyan filigrán jelenségek, mint nyáron - tömegük lesz. Kirajzolódik a teljes nagyságuk, alakjuk, azon se lepődnék meg, ha valaki a szélükre ülne, onnan lóbálná harangozva a lábait. A fázósabb fák, cserjék már elkezdték a színüket váltani, a lábon álló kukoricatáblák is aranybarnán pompáznak ebben a szinkavalkádban. Gyönyörü, súlyos és ragyogó ez az egész.

Rosszbácsik

Én nem keverném össze a világi élet mee too dealjét a vallásos élet nagy hagyományokra visszatekintő bűnvallásaival. Míg a világi életben életpályákat zúz össze egy-egy lelepleződés, vallásoséknál éppen ellenkezőleg: egy ilyen esemény szinte belépő a vallástörténet fenegyerekei közé. Egy szép karrier kezdete. Ezen az se sokat változtat, ha valaki zsidó. Viszont csak akkor van értelme, ha a zéró ponthoz képest van hova kifeszíteni ezt a szép ívet a szellemi élet koordináta-rendszerében. Úgyhogy én drukkolok, hátha volt értelme ennek a gesztusnak.  

Eszembejutott egy híres coming out a vallástörténet sztárjai közül.

Szent Ágoston: Vallomások 

„Mi volt legnagyobb élvezetem? Szerelmet adni, szerelmet kapni. De engem nem elégített ki a lélek vonzódása a lélekhez: a barátság ragyogó birodalma. Mámoros gőzök szálltak folyton testi vágyaim mocsarából és ifjú erőm forrásaiból, és úgy ködbe, homályba burkolták szívemet, hogy nem tudott különbséget tenni a szeretet csendes derűje és fajtalan kívánkozás sötétsége között.”

Légvárak

Vannak ilyen visszatérő mániáim, mint a masszázs. Mindig elhatározom, megmagyarázom, elhiszem, sőt el is hitetem, hogy nem érdekel, nem csinálom, nem éri meg, mi a francnak vágtam én bele, kidobott pénz, stb. Aztán jön valaki, látom rajta, hogy problémás lesz, ezerrel szól a vészcsengő a fejemben, hogy hagyjam, mert úgyse tudok rajta segíteni, úgyis elégedetlen lesz, lepattintom. Aztán azon veszem észre magam, hogy a hétvégi nyugis időmben, a szaunában és a medencében is rajta gondolkozom. A problémáján. És a problémája nyomán két hossz között a medence peremére könyökölve megszületik bennem egy álom. Felépül egy légvár, de nem is akármilyen, hanem egy vállalható, sőt: igazán frankó. 

Én, mint egy konok kis bulldog, belekapaszkodom ebbe az álomba és akkor kiderül, hogy be van zárva előttem az az ajtó valószínűleg örökre ahol azokat a téglákat őrzik, amikből felépíthettem volna annak a légvárnak a hasonmását a való világban. Pedig készen állok arra, hogy sok munkával, szépen, téglánként megalkossam. Ha tényleg a Jóisten helyezi a szép terveket a szívünkbe és nem csak az én fantáziálgatásom volt ez az egész, akkor lesz egy repedés, egy ici-pici rés azon a falon és nekem ennyi elég is...Legyen meg a Te akaratod!