Mégiscsak készülnek tanulságos filmek a II.vh-ról.
Az Ámen arról szól, hogyan lehet küzdeni azért, amit jónak látunk, ha gonosz a világ. Sokszínűen, rengeteg attitűdöt mutat be a náci vezérkarban, az egyházban, a hétköznapi emberek világában.
Életbevágó, hogy az ember egy ilyen helyzetben lássa, mi újság, mert a megoldást, a segítséget nem az idealisták, hanem a realisták tudják kieszközölni. Az idealizmus nem ment fel a hülyeség alól. Ha tizedszerre járulsz körbe-karikába a klérus elé, hogy emeljék fel a szavukat a haláltáborok ellen és nyilvánvalóan nem hajlandóak erre, ne menj tizenegyedszerre is oda, bárki fia is vagy. Aztán meg ez a krisztusi gesztus, felvenni a sárga csillagot és felszállni egy halálvonatra, micsoda felesleges tékozlás. Nagyon jószívű volt ez a pap (még szerencse, hogy csak kitalált figura), de sajnos hülye és ez az apja hibája, aki azt gondolta, elég, ha jó embert nevel. Nem elég, sőt: életveszélyes. Mert a szerep szerint az apa tisztában volt a lehetőségeivel és segített is, ahol tudott. Miért nem vonta bele inkább ebbe a fiát, miért kellett végignézni, ahogy vértanút csinál magából?
Nagyon nem mindegy, hogyha belebuksz a végén, milyen hatásfokkal tetted a dolgod. Sikerült életeket mentened, vagy csak hisztiztél?
Vagy itt ez a rendkívül szimpatikus Gerstein, neki ki neveli fel a gyerekeit? Gratulálok.
Mikor gonosz a világ, nem lehet a lelkiismeret szavával megfordítani az eseményeket. Meg kell nézni, milyen eszközök vannak a birtokodban. Ha van pénzed, hatalmad, nagyban is játszhatsz. Ha nincs, akkor tartsd nyitva a szemed, hol segíthetsz. A film által sugallt kép ellenére egyházi személyek, szervezetek is sokat segítettek, ha jóval kevesebbet is, mint lehetett volna. És persze a hétköznapi hősök. Hány olyan esetről hallottunk, mikor szegény családok egyetlen zsidót bújtattak, ezzel mentették meg az életét. Szegény ember vízzel főz. Nekik erre volt lehetőségük.
Számomra elsősorban erről szólt a film. Az egyház hozzáállása nem döbbentett meg: mára mindenki pontosan tudja, mennyit mulasztott a zsidóüldözések idején. Egyszer már felháborodtam ezen, többször nem fogok. Nem vagyok egyházellenes. Tudomásul veszem, hogy a pápa nem Krisztus földi helytartója, hanem egy hatalmi gépezet feje.
A film számomra arról szólt, hogy nézzek a látszat mögé és ha eljön az ideje, tegyem, amit kell.
Az Ámen arról szól, hogyan lehet küzdeni azért, amit jónak látunk, ha gonosz a világ. Sokszínűen, rengeteg attitűdöt mutat be a náci vezérkarban, az egyházban, a hétköznapi emberek világában.
Életbevágó, hogy az ember egy ilyen helyzetben lássa, mi újság, mert a megoldást, a segítséget nem az idealisták, hanem a realisták tudják kieszközölni. Az idealizmus nem ment fel a hülyeség alól. Ha tizedszerre járulsz körbe-karikába a klérus elé, hogy emeljék fel a szavukat a haláltáborok ellen és nyilvánvalóan nem hajlandóak erre, ne menj tizenegyedszerre is oda, bárki fia is vagy. Aztán meg ez a krisztusi gesztus, felvenni a sárga csillagot és felszállni egy halálvonatra, micsoda felesleges tékozlás. Nagyon jószívű volt ez a pap (még szerencse, hogy csak kitalált figura), de sajnos hülye és ez az apja hibája, aki azt gondolta, elég, ha jó embert nevel. Nem elég, sőt: életveszélyes. Mert a szerep szerint az apa tisztában volt a lehetőségeivel és segített is, ahol tudott. Miért nem vonta bele inkább ebbe a fiát, miért kellett végignézni, ahogy vértanút csinál magából?
Nagyon nem mindegy, hogyha belebuksz a végén, milyen hatásfokkal tetted a dolgod. Sikerült életeket mentened, vagy csak hisztiztél?
Vagy itt ez a rendkívül szimpatikus Gerstein, neki ki neveli fel a gyerekeit? Gratulálok.
Mikor gonosz a világ, nem lehet a lelkiismeret szavával megfordítani az eseményeket. Meg kell nézni, milyen eszközök vannak a birtokodban. Ha van pénzed, hatalmad, nagyban is játszhatsz. Ha nincs, akkor tartsd nyitva a szemed, hol segíthetsz. A film által sugallt kép ellenére egyházi személyek, szervezetek is sokat segítettek, ha jóval kevesebbet is, mint lehetett volna. És persze a hétköznapi hősök. Hány olyan esetről hallottunk, mikor szegény családok egyetlen zsidót bújtattak, ezzel mentették meg az életét. Szegény ember vízzel főz. Nekik erre volt lehetőségük.
Számomra elsősorban erről szólt a film. Az egyház hozzáállása nem döbbentett meg: mára mindenki pontosan tudja, mennyit mulasztott a zsidóüldözések idején. Egyszer már felháborodtam ezen, többször nem fogok. Nem vagyok egyházellenes. Tudomásul veszem, hogy a pápa nem Krisztus földi helytartója, hanem egy hatalmi gépezet feje.
A film számomra arról szólt, hogy nézzek a látszat mögé és ha eljön az ideje, tegyem, amit kell.
1 megjegyzés:
Pontos diagnózis. :D
Megjegyzés küldése