Végre sikerült feltöltenem a telefonomról a németországi képeket, próbálom felidézni magamban, milyen hatással is volt rám ez a pár nap. A szállásunk Kelkheimban volt. Ez egy kisváros Frankfurttól nem messze. Rendezett, praktikus, új építésű és többnyire felújított, hagyományos fachwerk, gerendaház. Szerencsére volt pár romosabb épület is, amin jól lehetett látni ennek a jellegzetes építési technikának a lényegét:
Nem túl fantáziadús, de rendes kisváros, látszik rajta a jószándék. Valahol minden településnek el kell kezdeni. Vannak olyan kis részletek, amik annyira beleillenek a németekről alkotott kis sztereotipiákba. Pl. a névreszóló pad a társasház előtt:
Vagy a lovarda az óváros kellős közepén:
..na és ez a postaláda…:
...és amit imádtam, de sajnos csak az épületről van fényképem, aminek az alsó szintjén az a helyes pékség volt, ahol teljesen magától értetődően sütiztek, kávéztak az emberek vasárnap reggel. Tömve volt:
Ez egyébként is teljesen jellemző volt: a derűs nyugalom. Társadalmi élet minden hűhó nélkül a kocsmákban, kávézókban, a napi rutin részeként. Nálunk is alakulgat már ez, de nem ilyen tömegesen és elsősorban nem a helyiek. (Ahogy én látom.) És ami nem egyszerűen szembeötlő, hanem mellbevágó volt: a tudat, hogy így is lehetne élni. (Hogy azt a sok munkát, erőfeszítést, energiát, pénzt, amit az emberek bedobnak a közösbe, mennyire nem mindegy, hogyan forgatják a hatalmasok. Hogy mennyire magától értetődő, hogy befizeted az adódat, mert tudod, hogy érdemes. Sajnos ebben a mi kis országunknak sosem volt szerencséje. Én igazán ritkán irigykedem, de most kicsit megkeseredtem, mikor arra a sok reménytelen arckifejezéssel járkáló emberre gondoltam, akik huszadikán már azon aggódnak, hogy húzzák ki a következő fizetésig, mert nálunk ebből van több. Na de ezt igazán zárójelbe teszem, mert útibeszámolót készültem írni ugyebár.) Szóval így is élhetnénk és ez lenne a normális. Nyilván a híradóban nem erről fognak beszélni, hanem hogy már-már aggódunk szegény, rettegő németekért, akik egy ilyen migránsok sújtotta országban élnek, ekkora kerítésekkel védve a portájukat:
Nem elbagatellizálva persze az asszimilációs problémákat, stb. A hangulat még szorongónak sem volt mondható.
Ahogy öregszem, egyre kevésbé érzek magamban hajlandóságot a hagyományos idegenvezetésre a kis színes esernyővel masírozó csoporttal, viszont annál hálásabb vagyok, ha egy helybeli kalauzolgat minket. Most ezen a téren is szerencsénk volt, mert Zsolt bátyja, aki már harmincvalahány éve kint él, magára vállalta ezt a feladatot. És nemcsak az idegenvezetést vállalta magára, de még főzött is nekünk vegán ebédet Lacira gondolva. Sajnos szagos fotó még nincs, marad a látvány:
Frankfurt...amit én láttam belőle: szép volt, tágas, tiszta és nagyon kellemes, élhető hely. Mivel a második világháborúban gyakorlatilag porig bombázták, a régi fényképek alapján építették újjá a belvárosi részeket és azóta is gondosan karbantartják. Példaértékű, amit ott láttunk.
..és mindez kicsiben:
...és ha már kirakat, azért itt egy kis különvélemény a teljesség kedvéért:
Palatető ilyen városiasan:
Majna-part:
A hagyományos épületek mellett az újabbak is úgy lettek megtervezve, hogy hangulatukban illeszkedjenek a régiekhez és ez itt most nem jelent egy megrekedtséget: a modern épületek szépen kiegésztik, itt-ott reflektálnak a régiekre. Van Frankfurtnak egy nagyon modern, felhőkarcolókkal ékeskedő része, amit poénosan Main-hattennek is hívnak a helyiek. Nagyon dögös látvány ám esténként:
...és az elmaradhatatlan lakatáradat az Eisener Stegen:
...amit évente illúzióromboló módon úgyis eltávolít a frankfurti önkormányzat. Szóval az örök szerelmet itt igazán nem érdemes erre bízni. De ezzel a kirándulással megint lett számunkra egy hely a világban, amire igazán jó szívvel emlékezhetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése