Zsíros kenyér

Egy lelkes időszakos böjtölő azt írta ma egy kommentbe: számára nagy spirituális visszatérés önmagához a 16/8-as étrend. Jó, nyilván egy rendszeresen sportoló embernek nagy nyűg az örökös dobozolgatás és hogy felnőtt ember létére háromóránként ennie kell, mint egy csecsemőnek. Ki bírja ezt idővel, monotónaitűréssel, pénzzel (wc-papírral :D)? Szóval én megértem a kommentelő megkönnyebbülését. De spirituális visszatérés? Egy étrend? Nem kajafüggés ez még mindig egy kicsit? De hát annyi minden okozhat ilyen heuréka-élményt. Azon morfondírozom, számomra mik is adják, adták az önazonosság érzését. Meg hát spirituális visszatérés - mihez? Ha már az étkezési szokásokat vesszük, ha valóban önazonosan élnék, engem könnyebb lenne ruházni, mint etetni. Most pl. hajnali kettő óra van és majd megpusztulok egy karéj zsíros-lilahagymás kenyérért, pedig egyébként nem is eszem kenyeret. Vagy pont azért. Akkor érzem magam igazán jól, ha kis mennyiségű, tartalmas ételeket eszem. Hal, hús, tojás, zöldségek. (Ischler :D) illetve a nagyon intenzív tevékenykedés-félkómás lustálkodás kombinációjában. Akkor szüttyögök, ha muszáj. Mondjuk mostanában örömöt szerez a rendrakás is, de nem az alaptermészetem, inkább csak a rossz lelkiismerettől szabadít meg. Az eszemmel szeretem! Szóval spirituális visszatérés - de mihez is? Milyen a valódi magva annak, akik valójában vagyunk? Amire gyermekként vágytam az mennyire voltam én és nem a környezetem belém hipnotizált vágyai? És mennyire vagyok most is önmagam, hogy tudom függetleníteni magam a különféle áramlatoktól? Annak nagyon örülök, hogy tárgyi szinten nem tud elragadni a fogyasztói társadalom: nincsenek különösebb vágyaim, nem szoktam magam tárgyakkal vígasztalni. De eszmei szinten már sokkal kevésbé vagyok független. Néha meghánynak-vetnek a jól megírt vélemények. És még mindig nem tudom, mit is jelent ez a spirituálus visszatérés önmagamhoz. A legjellemzőbb tulajdonságom, hogy nagyon kíváncsi vagyok. Vagy hogy nagyon intenzíven érzek és érzékelek. A különféle mozgásformákat is ezért szeretem, mert leszaggatja azt a burkot, ami elválaszt a tulajdon testemtől a nyugalmi helyzetben. A szexet is ezért szeretem, mert odavagyok a kettőnk között vibráló-lüktető energiáktól, ezt valódi kölcsönhatásként élem meg. (Más meg másért, tudom.) De nemcsak a testi szerelem, hanem minden szeretetteljes kapcsolat ilyen, csak sokkal finomabb formában. Beszélgetni is imádok, mikor valaki bepillantást nyújt a gondolataiba. De ez még mindig csak a másokra reagáló ember, ki vagyok én? Már fél három és még mindig nem sikerült kianalizálnom magamból. Úgyhogy kenek egy lilahagymás zsíros kenyeret...