Az Akropoliszban tegnap összefoglaltuk az elmúlt filo kurzus témáit. Nagyon étvágygerjesztő kis falatkák voltak ezek a filozófiatörténetből. Úgy érzem, hogy így a végefelé igazán jó kis beszélgetések voltak, egészen felvillanyozó eszmecserék kerekedtek ki hétfőnként, úgyhogy kicsit sajnálom is, hogy szeptemberig szünetelünk. Minden téma egy kicsit megmutatta magát, de ahogy egy picit megpiszkáltuk, már léptünk is tovább. Éhesek maradtunk :) Persze mindenkinek voltak kedvenc témái. Nekem az első ráeszmélésem a Mahábharáta volt, azt nagyon a magaménak éreztem és a mai napig meglódul a szívem, ha erre a történetre gondolok. Én ezt a tételt húztam tegnap, illetve a harcos fogalmát ebben a megvilágításban. Erről később még írok, van mit...
Amiben ez most újragondolásra késztetett, a saját erősségeim, képességeim felvállalása, ami a valóságos teljesítmény alapja. Ildikóval beszélgettünk erről. Nem divat, kevesen találják meg az arany középutat ezen a területen. A két véglet, ha tudsz valamit, csinálsz valamit:
1., az álszerénység: "á, ez nem az én érdemem, ez nem fontos, nem biztos, tuti másnak is eszébe jutott, stb., stb. Erre vagyunk kondicionálva, hogy ne tartsanak egy felfújt hólyagnak, nárcisztikusnak, stb. Szeressenek! Most, ha egy ötlet olyan, mint egy gyerek, akkor hogy mondhatnád rá, hogy nem fontos, nem szuper, nem eredeti? Hogy menedzseled, ha magad se hiszel benne? Erre egyébként én is hajlamos vagyok.
2., épp az ellenkezője, önmagunk állandó reflektorfénybe állítása. Ez rettentően fárasztó, szegény ötletről megint elfeledkeztek. Ez szintén nem teremt optimális feltételeket a szárbaszökkenéshez , mert a franc se akar majd segíteni.
Az arany középút ez:
Büszkén felmutatni az egész közösségnek. Merthogy nem egyedül fogjuk felnevelni. Nézzétek, mit találtam ki! Fontos, mert mire ez az egyetlen ötlet megszületett, nyolcat elvetettem. De ez nem csak az ötletekre igaz, hanem képességekre, tudásra. Mert ezeket nem magamnak tartom meg, hanem bedobom a közösbe. És más is nyugodtan tegye hozzá, amivel be tud szállni, nevelgessük együtt.
Ezzel a témával kapcsolatban már jó ideje van egy elég komoly diszkomfort-érzetem. Nem szeretek rosszul dolgozni. Van bennem egy kis stréber, aki akkor elégedett, ha mindent megtettem. Egy Orros a törpe. De közben van egy lusta kis hedonista is, aki nem konfrontálódik, belesimul a környezetébe, csak azt csinálja meg, amit muszáj. Amit nagyon muszáj, mert így is jó. Az a baj, hogy az állami szférában nincs jelentősége, ha valami nem tökéletes. Úgy is jó. Belefér. Mindegy. Én is pár éve lepasszoltam magamról minden lehetséges plusz feladatot, felelősséget, ha valami ilyesmi volt a láthatáron, felvettem a döglött bogár pózt, nem tudom, nem akarom, itt se vagyok. Na, ez az az okosság, ami nem visz sehová. Mikor a jövőmre gondolok, mindig rájövök, hogy ezt a hozzáállást ideje levetkőzni. Most egyébként is sokminden változik a munkakörnyezetemben, új szokásokat kell kialakítani, új iratkezelési szabályzat lép életbe, stb., stb. Itt az ideje hogy képbe kerüljek és penge legyek abban, amit csinálok. Mindenben. Én legyek az, akihez fordulni lehet, aki segít.
Most ezen vagyok, minden téren.
Amiben ez most újragondolásra késztetett, a saját erősségeim, képességeim felvállalása, ami a valóságos teljesítmény alapja. Ildikóval beszélgettünk erről. Nem divat, kevesen találják meg az arany középutat ezen a területen. A két véglet, ha tudsz valamit, csinálsz valamit:
1., az álszerénység: "á, ez nem az én érdemem, ez nem fontos, nem biztos, tuti másnak is eszébe jutott, stb., stb. Erre vagyunk kondicionálva, hogy ne tartsanak egy felfújt hólyagnak, nárcisztikusnak, stb. Szeressenek! Most, ha egy ötlet olyan, mint egy gyerek, akkor hogy mondhatnád rá, hogy nem fontos, nem szuper, nem eredeti? Hogy menedzseled, ha magad se hiszel benne? Erre egyébként én is hajlamos vagyok.
2., épp az ellenkezője, önmagunk állandó reflektorfénybe állítása. Ez rettentően fárasztó, szegény ötletről megint elfeledkeztek. Ez szintén nem teremt optimális feltételeket a szárbaszökkenéshez , mert a franc se akar majd segíteni.
Az arany középút ez:
Büszkén felmutatni az egész közösségnek. Merthogy nem egyedül fogjuk felnevelni. Nézzétek, mit találtam ki! Fontos, mert mire ez az egyetlen ötlet megszületett, nyolcat elvetettem. De ez nem csak az ötletekre igaz, hanem képességekre, tudásra. Mert ezeket nem magamnak tartom meg, hanem bedobom a közösbe. És más is nyugodtan tegye hozzá, amivel be tud szállni, nevelgessük együtt.
Ezzel a témával kapcsolatban már jó ideje van egy elég komoly diszkomfort-érzetem. Nem szeretek rosszul dolgozni. Van bennem egy kis stréber, aki akkor elégedett, ha mindent megtettem. Egy Orros a törpe. De közben van egy lusta kis hedonista is, aki nem konfrontálódik, belesimul a környezetébe, csak azt csinálja meg, amit muszáj. Amit nagyon muszáj, mert így is jó. Az a baj, hogy az állami szférában nincs jelentősége, ha valami nem tökéletes. Úgy is jó. Belefér. Mindegy. Én is pár éve lepasszoltam magamról minden lehetséges plusz feladatot, felelősséget, ha valami ilyesmi volt a láthatáron, felvettem a döglött bogár pózt, nem tudom, nem akarom, itt se vagyok. Na, ez az az okosság, ami nem visz sehová. Mikor a jövőmre gondolok, mindig rájövök, hogy ezt a hozzáállást ideje levetkőzni. Most egyébként is sokminden változik a munkakörnyezetemben, új szokásokat kell kialakítani, új iratkezelési szabályzat lép életbe, stb., stb. Itt az ideje hogy képbe kerüljek és penge legyek abban, amit csinálok. Mindenben. Én legyek az, akihez fordulni lehet, aki segít.
Most ezen vagyok, minden téren.
2 megjegyzés:
Én is erre jöttem rá, igyekezni, hogy nagyon legyek abban amit csinálok, mert akkor erős leszek, tekintélyt ad, kevésbé megkezdhető az ember.
nagyon jó legyek abban
Megjegyzés küldése