Na ez egy igazi nyavalygós poszt lesz megint.
Annyira örültem, hogy az idén nem szeptember elsején köszöntött be az ősz: még tartott kicsit a nyár, tegnap még valódi strandidő volt! Mára, sőt:már tegnap estére is esőt jósoltak, na bumm: nyáron is volt ilyen...
Aztán a mai nap, mint egy arculcsapás. Mi ez a sok, hideg víz? Hűvös szél! Ború! Depis emberek!
Annyira nem akartam tudomásul venni, hogy ősz van, hogy reggel papucsban indultam el. Persze hordhatatlanra ázott, úgyhogy az úszós papucsomban flangáltam a munkahelyemen. Délben hazaugrottam Dórival, mert rosszul lett a suliban. Valami egynapos nyavalyától fetrengenek egész családok ágyban, párnák közt (kikapcsolódásként test-test elleni harc a mosdóban)
Otthon félcipőre váltottam és nem értettem: hogy hordhattam én ilyesmit hónapokig? Kaspar Hauser első döbbenete a lábbelire. Sírok.
Dóri tévedésből a mai napra küldött szülői értekezletre. Egy másik anyukával találkoztam csak, aki ugyanilyen értetlenül bolyongott a folyosón. Valamilyen Kristófnak az anyukája. Kíváncsi lennék, barátok lesznek-e Dórival?
A fél hatos metróban a tömeg, fülledtség (cseppet sem erotikus) megerősített abban az elhatározásomban, hogy továbbra is vonattal fogok járni. És hogy megtartom a reggeli úszásokat. 5.25-kor minden sokkal szellősebb.
Persze ez kicsit menekülés is, de valami értelmetlenből a jóba, úgyhogy bocsánatos....