Én már annyiszor eldöntöttem egy életre, hogy nem megyek ingyenes koncertre. Legalább egy ezerforintos jegyár legyen, ami kiszűri a bámészkodókat a nézőseregből, akkor már van esély egy emlékezetes koncertre. Most nem az érdeklődőkről beszélek persze, hanem az "ingyé van" hozzáállásról, fitymálgatásról.
Ha tegnap tudtuk volna, hogy ingyenes koncertek lesznek a Bókay kertben, biztosan otthon maradunk. Mi csak sétálni mentünk, beszélgetni, mikor meghallottuk a Bókay kertből kiszűrődő Harcsa Veronika számot. Hitetlenkedve néztünk egymásra: ez élő? Lehet? Gyorsan megszaporáztuk a lépteinket, és még sikerült elcsípni egy fél órát a koncertből.
A verses est óta nem hallottam Harcsa Veronikát élőben, ez már vagy egy éve lehetett? Nagyon sokat fejlődött. Az eredeti karakterét és báját megtartva olyan szép, pontos, kiforrott hangja lett, hogy ihaj. Megérte az amerikai képzést végigjárni, a sok munkát, pénzt befektetni. Egyébként is szerettem, de most már alig várom, hogy vagy koncertjére menjünk, vagy új CD-je jelenjen meg.
A következő meglepetés a Pál Utcai Fiúk volt számomra. Rádióban,YouTube-on hallottam már, de nem mondhatnám, hogy katartikus hatással lett volna rám. Viszont most! Én ilyen jó hangulatú koncerten még nem vettem részt. A nyegle intonáció mögött ott a halálpontos hangszeres tudás és ihlet. Nagyon szeretem, mikor az előadók nem energiatakarékosan állnak a színpadon, hanem felszabadultan, odaadóan játszanak, ezt a közönség is meghálálja és akkor beindul az az energiaáramlás, adok-kapok, amitől igazán felejthetetlenné válik az egész. Az emberek az esőben táncoltak, ugráltak, nem nagyon kellettek az ülőhelyek. Nem emlékszem rá, hogy valaha lettem volna olyan koncerten, ahol a közönség egyszer visszatapsolja az előadókat, akik aztán egyik ráadást játsszák a másik után: "ezt még eljátsszuk, mielőtt elmennétek" felkiáltással. Nagy buli volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése