Ma egy hét előnyt adtam valakinek egy játszmában, persze nem tudatosan, ennyire nem vagyok körmönfont, sajnos. Mégse biztos, hogy rossz volt ez így, mert egy hét elég sok aljasság véghezvitelére elég, ha alaki nem tud ellenállni a kísértésnek. Én viszont korrekten jártam el, erre több tanúm is van. Ha nem apám élete lenne a tét, akár izgalmas is lehetne, hogy dönt az illető. Mert hát a tettek minden szónál ékesebben beszélnek.
Nem tudom, mennyire lehet a Sors útjába állni, meg lehet-e valakit óvni attól a rossztól, amit maga idézett elő, útját lehet-e állni annak a pusztító árnak, ami várható. Kicsit fatalista vagyok, de nem eléggé, úgyhogy megpróbálom rendezni a sorokat, amennyire lehet. Vicces, hogy mi, a lányai nyúlunk utána most, hogy az "új" nője már szinte teljesen kikészítette.
Milyen fontos lenne tudnunk, kik vagyunk. Ebben a cigányos, nagy érzelemben is ez volt a legijesztőbb, ez a feloldódás. Meg a nagy fogadkozások: én a vonat alá megyek, ha elhagysz...stb. Mindez a másik érzelmi életének a teljes figyelmen kívül hagyásával. Ez ellen nincs gyógyszer.
2 megjegyzés:
Most, hogy az első sokkon túl vagyok, elsősorban a tanulságot akarom levonni a helyzetből, más nem nagyon marad számomra:(
Példabeszéddé válni elég nagy büntetés.
Mindenki mulasztott, én is sokat, és a hozzáállásom is rontott a helyzeten.Pl. hiba megsértődni, okosabb empátiával közelebb menni, megvizsgálni, és érzelmeket kicsit háttérbe tolva dönteni.
Előre borítékolhattuk a helyzetet az első pillanatban tizenpár éve.
Magukban hordozták a döntéseiket és a sorsukat, ahogy mi is.
Hát igen, több hibát is elkövettünk, én legalábbis biztosan, mert se erőm, se kedvem, de főleg bölcsességem nem volt, hogy megküzdjek ezzel a helyzettel.
Most aztán vakarhatjuk össze morzsánként, ami maradt és itt természetesen nem az anyagiakra gondolok.
Megjegyzés küldése