Már megint a kabbalás könyvet bújom (három másikkal nagyjából egyszerre, különben gyomorrontást kapok tőle.) Már régebben írtam, menyire tetszik nekem, talán mert teljesen klappol a megérzéseimmel, amiket nem nagyon tudnék szavakba önteni.
"A kabbalisztikus teremtéstörténet elmondja, hogy Istennek, aki tökéletes, miképpen kellett visszahúzódnia, hogy megteremthesse az üresség, a nemlétezés terét (vagy méhét), amelybe belelehelhette a teremtés esszenciáját. Ennek a leheletnek Jákob Lajtorjája lett az eredménye; amelynek neve ACILUT, egy kiemelkedő teremtmény, Adam Kadmon isteni mintája - vagyis a tökéletes emberi teremtmény prototípusa."
Ez a fentebb látható ábra valójában az Élet fája, ennek mintájára épül fel a négy világ. De mielőtt továbblépnék, hadd időzzek el kicsit ennél a képnél.
A Fán három függőleges oszlop található: a jobb oldali az aktív, a bal oldali a passzív, középső pedig a tudatosság oszlopa; ez tartja fent az egyensúlyt az adás és kapás, a befogadás, a cselekvés és a tétlenség a pusztító és a teremtő jelleg között. A gömbbel jelölt "csomópontok" a szefírák (edények), jelzik Isten képmásának 10 aspektusát. (És még sok minden mást a bolygóktól az angyalok világán, a csillagjegyeken, archetípusokon át a konfliktuskezelés sémájáig.) Maga az Élet fája is négy síkra (ásványi, növényi, állati és emberi) osztható és a teljes egyensúly, valamint a továbblépés nem lehetséges mindezek összhangba hozása nélkül.
(Acilut, az isteni teremtmény, Briá a spirituális világ, Jecírá, ahol az idő elkezdődik és minden definiálódik, és Assziá, a földi világ, hol fizikailag testet öltünk, hogy eljátsszuk az Élet nagy játékát), amelyben élünk, elválaszthatatlanul egymástól. Ez látható a lenti ábrán: Jákob Lajtorjája.
A négy világ nem egyszerűen összekapcsolódik: az alacsonyabb rendű világ koronája egyben a magasabb rendűnek az alapja. A kabbala szerint az ember az egyetlen teremtmény, aki eljuthat Jákob lajtorjájának mind a négy világába, életek sokasága után.
Mindig voltak, akik megkísérelték az utazást Jákob Lajtorjáján, aztán ez némelyeknek sikerült, némelyeknek kevésbé. Van egy történet, ami négy rabbiról szól, akik megpróbáltak eljutni a legmagasabb régiókba. Az egyik megigézve nézte az isteni jelenlétet, majd meghalt, a másik bámult és megőrült, a harmadik elvesztette a hitét, egyedül a negyedik volt, aki nyugalommal lépett be erre a síkra és nyugalommal is távozott onnan. Talán az átugrott lépcsőfokok miatt? Nem tudom, de tetszik a történet.
Mindig úgy gondoltam, hogy amíg az egyik világban nem erősödtem meg, nem léphetek tovább, sőt: őszintén szólva: akkor is elégedetten dőlök hátra, ha a magam emberi világát sikerül teljes egészében megélnem. De végre valami, ami úgy mutat túl a fizikai világon, hogy nem állítja legyőzendő ellenségként elém a tulajdon testemet, szégyellnivalóként emberi mivoltomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése