20

Na, ez a baj, ha utólag írogatom be a szöveget a képekhez : jön a bénázás.  Ezt a huszadik házassági évfordulót mégse akartam szó nélkül  hagyni, annyira nem semmi volt ez az év. 

Annyi mindentől meg lehet ijedni: veszett kutyától, hirtelen elénk vágó autótól, lidércfénytől, bármitől. De egy számtól? Ami előtt és után is csak egy szám jön: tizenkilenc és huszonegy. Mi mégis kishíján félrekaptuk a kormányt, ha folytathatom ezt a kissé erőltetett hasonlatot.  Nem egyszerű nyáron vagyunk túl, de megérte elgondolkozni azon, hogy van-e még valami, ami összetart minket a közös gyermeknevelési "vállalkozásunkon" (ami nem is kevés), devizahitelen, megszokáson túl - tényleg egymással akarunk-e élni életfogytig? Mint amikor a vér centrifugálás után szétválik plazmára és alakos elemekre, és rácsodálkozik az ember, hogy lehetett ez valaha élő egész, mi elegyítette ezt a két merőben más anyagot? Csak a tapasztalat hitetheti el, hogy az egyik kiegészíti a másikat. Ami szétvált, nem forr össze, az alapoktól kellett letisztázni magunkban, hogy mit, kit akarunk. A rám várakozó összes életek sokaságából már jó régen kiválasztottam azt, amit élek, és nem csak magamnak. Meg ezt az embert, akivel együtt raftingolunk mindenféle hullámhegyeken és völgyeken már húsz éve, és akit nem tudok megunni, mert nem hazudik. Inkább megyek vele bármilyen alvilágba igazán, mint hogy tündérmeséken ringatózzam.

Ritka melankolikus, sőt: szentimentális hangulatban vagyok, pedig lenne minek örülni. Például: olyan jól vagyok, hogy ma már tornázni is bírtam. Vagy: tegnap volt Ákos szalagavatója és minden rendben volt. Kicsit összehányva jött haza reggel, de hát mikor karmoljon be az ember, ha nem éppen ilyenkor. (Előtte hencegett nekem délután, hogy bármiből  bármivel bármennyit ihat, nem lesz rosszul tőle, nem is érti, hogy lehet ez:) Persze a szalagavatóval hivatalosan is elkezdődik az érettségire készülődés időszaka, utána meg ott a nagy Élet, ezen belül a férfivilág a maga törvényeivel, kőkemény helytállás, stb. De nem csak ez, hanem egy csomó lehetőség, mert még fiatalok, jaj, de fiatalok.

Nekem meg az egyik legjobb barátom és kollégám elmegy az NNI-be  dolgozni és nem kéne, de mégis szomorú vagyok, mert nem fogunk már együtt kávézni meg pletykálni reggelente és nem fog a hülyeségeivel traktálni meg az agyamra menni. Hát komolyan, már attól is ideges leszek, ahogy arra a begyepesedett FIDESZ-imádatára gondolok, micsoda majom, Úristen. Mégis a legjobb barátom volt abban a lepukkant Tolnaiban és az egyetlen, akivel úgy istenigazából el tudtam beszélgetni, mert valamilyen volt, igazi, színes egyéniség, úgyhogy nem kis önzés részemről, hogy azt szeretném, hogy maradjon. Meg azt is, hogy menjen a picsába. Minél messzebb, annál jobb.