Kölcsey: Huszt

"Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;      Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott      Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?      Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;      Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!"

Tegnap ezt tanulgattuk Zsófival. Azt mondta, egyszerűen nem mennek a fejébe a szavak. Mi az hogy "elontott oszlopi közt"? "szél kele most"?stb. Ahogy magyaráztam neki, jöttem rá, mennyire szép ez a vers. Nagyon szeretem. Lehet, hogy azért, mert passzol a mostani lelkiállapotomhoz, ahogy végignézek a romok felett és valami szebbet próbálok, próbálunk felépíteni?