Érdemes volt elmenni a kabbala-előadásra, bár közben szégyenszemre elnyomott az álom. Nagyon érdekelt volna egy építész szájából a világ szent helyeinek és Jákob lajtorjájának kapcsolata, de mivel reggel nem ittam meg a kávémat, és még melegen is öltöztem, hamar megadtam magam a szunyókálásnak.
Egy és más megmaradt azért, és hogy rendesen össze tudjam rakni a gondolatokat, itthon belemélyedtem a kabbalás könyvünkbe. Szépen elmagyarázza ezeket az első látásra bonyolultnak tűnő ábrákat és szépen az önismeret, na meg magunk és a világ viszonya felé evezgetve arra döbbentem rá, hogy nekem alapvetően teljesen természetes ez a fajta gondolkodásmód. Először arra gondoltam, hogy azért, mert Tündével jópárszor beszélgettünk ilyesmikről, de rá kellett jönnöm, hogy sokkal régibb, mélyebb gyökere van. Hiába határozták el a dédszüleink, hogy elfelejtik, kik vagyunk, ezeket a gondolkozási struktúrákat nem lehet csak úgy kiirtani. Ennek egyrészt nagyon örülök, mert nagy érték, másrészt megrémít, mi mindent hagyományoztunk esetleg teljesen öntudatlanul a gyerekekre. Teljesen huszadik századi történet.
2 megjegyzés:
Nagy kár, hogy nem maradtál a második részre.
Amúgy 40 éves kortól ajánlott a kabbalával foglalkozni, nem maradtál le semmiről, 1-2 évig érdemes élettapasztalatot gyűjteni előbb, úgy gyorsabban megy majd a tanulás, ha lesz mihez kötni az információt, de elhallgatnám napokig most is...:)
Legközelebb kávéval a kezemben megyek, bár valami azt súgja, hogy ilyen előadás nem mostanában lesz, ha lesz. Ma hívlak, ha kész vagyok a nyomorult zárással.
Megjegyzés küldése