Laci elkezdte összevadászgatni nekem Pamuk Magyarországon megjelent könyveit. Az első halacska a hálóban a Fekete könyv. A Blahán vettem át egy kedves nőtől, a következő szavak (és egy kis fintor) kíséretében : "Remélem, hogy Nektek több szerencsétek lesz vele, mint nekem volt: én nem bírtam végigolvasni."
Hát, nem állítom, hogy nagyon magasra tenném a lécet általában, de nekem tetszik. Eleve szeretem a klasszikus nagycsaládokban játszódó történeteket , mert a sokféle nézőpont eleve rugalmasságot, szabadságot ad, nem vezet az orromnál fogva.
Nem akarom most leírni, miről szól, bárhol elolvasható, de bemásolok ide egy kis részt, ami eléggé jellemző.
"Annak a napnak a reggelén, amelyen a felesége el fogja hagyni, Gaip, hóna alatt az iránytaxiban olvasott újsággal , épp a Babiáli-lajtőn álló épületben az irodájához kapaszkodott a lépcsőn felfelé, amikor eszébe jutott a zöld golyóstolla. Sok éve már, amikor a két anya csónakkirándulásra hordta a mumpszos gyerekeket, az egyik alkalommal a Boszporusz mély vizébe ejtette a tollát; este pedig, miközben a levelet olvassa, amelyben Rüya közli, hogy elhagyja, meglátja az asztalon a zöld tollat, amellyel a levél íródott, és újra eszébe fog jutni, hogy ugyanilyent ejtett a vízbe. A huszonnégy éve vízbe esett tollat, látva, hogy mennyire tetszik Galipnak, Celál adta kölcsön egy hétre. Megkérdezte, hogy hol esett a csónakból a vízbe, majd így szólt:
- Ne számítsuk elveszettnek , hiszen tudjuk, hogy a Boszporusz mely pontján merült el."
Ezen a nagyvonalúságon azért meglepődtem egy kicsit. Bár néha kifejezetten érzelgősnek tűnik, nagyon izgalmas ez az egész világ, amibe bevezet.
Van benne egy rész, amiben egy bábkészítőről mesél (életnagyságú, teljesen élethű bábukat készített fából, viaszból és emberi hajból), akinek a modern idők előtt azért nem kellettek a bábui, mert hivalkodónak tartották őket, utána meg azért, mert túlságosan élethűek voltak, és nem azt képviselték, amivé a törökök lenni akartak. Na, most jön a szokásos idézgetős betegségem következő hulláma, nincs menekvés.
" "Mindenekelőtt a ránk legjellemzőbb mozdulatokra kell figyelnünk, mondogatta apám - emlékezett vissza büszkén a bábuk készítőjének fia. Napi fáradságos munkájukat befejezvén a torony tövének sötétjéből feljöttek a felszínre, a Taksim téren beültek a stricik kávézójába, teát kortyoltak valamelyik jó kilátást nyújtó asztalnál, és figyelték a téren nyüzsgők gesztusait. Apja addigra már belátta, hogy egy nép képes az életmódját, a történelmét, a technológiáját, a kultúráját, művészetét és irodalmát megváltoztatni, azt azonban kizártnak tartotta, hogy gesztusai is megváltozzanak. Fia ennek kapcsán részletesen leírta, hogy miképpen áll egy sofőr, miközben cigarettára gyújt; hogyan és miért áll meg két karját kétfelé tartva, és jár oldalazva egy beyoglui vagány; s felhívta a figyelmét egy csicseriborsó-árus inasára, aki pontosan úgy nevetett : teli szájjal, ahogy mindannyian szoktunk.
....Apám a végén már nem volt képes figyelni a mindennapi mozdulatokat - mondta a fiú , és ettől mintha megéreztem volna, mi is az, ami olyan ijesztő. Apa és fia lassanként rádöbbenhettek arra, hogy a "gesztusnak" nevezett mozdulatok az orrtörléstől a hahotázásig, a félrenézéstől a járásig, a kézfogástól egy üveg kinyitásáig - a mindennapi mozdulatok is megváltoztak: elveszítették naivitásukat. Figyelték a tömeget a stricik kávézójából, de eleinte nem tudtak rájönni, hogy kit utánoz az utca embere, hiszen önmagán és a magához hasonlókon kívül nem lát másféle utánozhatót.
.A szerintük legfontosabb kincsünknek számító gesztusok , a mindennapi élet apró mozdulatai akárha egy "láthatatlan karmester irányítására , lassan, de biztosan változnak, eltűnnek , és helyüket ki tudja, honnan származó újfajta mozdulatok veszik át. Aztán, mikor az apa egy gyermek bábu sorozaton dolgozott, megértették: "Az átkozott filmek tehetnek róla!"
Sok-sok dobozban érkeztek a mozikba a filmek, s miattuk az utca emberének lassan megváltoztak a gesztusai. Alig észrevehető gyorsasággal hagyták el az emberek megszokott mozdulataikat, és másokéit kezdték utánozni. Nem akarom hosszan mesélni, miként sorolta fel a fiú a részleteket , hogy megvilágítsa apja gyűlöletét az új, természetellenes és érthetetlen mozdulatok iránt: a filmekből ellesett udvarias, vagy durva magatartásminták, a kacagások , az ablaknyitástól egy ajtó bevágásáig, a teáscsésze tartásától egy zakó felvételéig a sokféle betanult és helytelen gesztus, a bólintások, udvarias köhintések, dühkitörések , kacsintások, öklözések és felhúzott szemöldökök ölték meg természetes gyermekiességünket. Apja a végén már látni sem bírta ezeket a hibrid mozdulatokat. Elhatározta, hogy nem hagyja el a műhelyt, nehogy az új, művi mozdulatok hatása alá kerüljön, s elrontsa "gyermekei" naivitását. Kijelentette, hogy beleértve a titok lényegét, már amúgy is régen tud mindent, amit tudni kell, és bezárkózott a pincéjébe."
