Már régóta készülök masszázsgyertyát önteni, ennek a bejegyzésnek köszönhetően. Nem mintha bármi bajom lenne az olivaolajos masszázzsal, de szeretem az édeskés illatokat, és hát a méhviasz, sheavaj, kakaóvaj többszörösen hoz mindent illatban is, bőrápolást tekintve is, ami nekem kell. Több heti egyeztetés után végre sikerült méhviaszt szerezni egy mendei méhésztől. Csak szagolgatni akartam, amíg a többi összetevőt beszerzem, de persze nem bírtam ki: meg kellett olvasztanom egy kicsit. Betettem a mikróba és 800watton adtam neki egy kicsit, közben izgatottan figyelgettem az üvegen át. Hát, szép feketén kezdett az olvadt méhviasz csorgadozni, ez gyanús volt. Telefon Tündének: ilyennek kel ennek lenni? Persze nem. A szilárd darabokat kimentettem, de a maradékot sajnáltam volna kidobni, úgyhogy öntöttem belőle egy mécsest. Na, ezután nem volt megállás, szépen beolvaszottam (egy másik üvegben, a tűzhelyen, vízfürdőben) az összes elcseszett, letört kanócú, szétfarigcsált gyertyát, teamécsest. Először az elhanyagolt mécsestartókat töltöttem meg, Ikeás fűszeres edénykéket, Ákos első osztályos cserépkéit, a balatoni fagyistálkát. Akkor nyugodtam meg, mikor az utolsó dióhéjat is használatba vettem. Lett fehér, rózsaszín, narancssárga. Citrusillatú (Dóri kérésére), Kelet varázsa és Káma Szútra-illóolajos. A kedvencem továbbra is a sima méhviasz-gyertya, bár nem ég olyan szép fénnyel, mit a fehérek. A csili-viliknél pedig jobban tetszenek a rusztikus darabok. Minél természet-közelibb, annál jobb (dióhéj, csigaház, kivájt fatörzs).

Minden kézműves-tevékenység meg tud nyugtatni, bár életvitelszerűen nem tudnék vele foglalkozni. Ahhoz, hogy valaki profi kézműves legyen, egyszerre kell nagyon alaposnak, hagyománytisztelőnek és újítónak lenni. Ehhez még fejlődni kell.